letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Mai művészrovat

novellakezdemény és some valid shit

 

Holnap egy nyolc oldalas Kassák vers utolsó oldalát fogom felolvasni Campuson. 
Kassák Lajos - A ló meghal a madarak kirepülnek

 

Apám csengőhangja vihar-zajjal kezdődik Menyus telefonján, és meg kell hagyni, az egész villámmal kísért, recsegő csattogás elég találó.

Egyébként szerelmesek egymásba - láttam rajtuk tegnap is, mikor Apám meghívott minket vacsorázni a város egyik legjobb éttermébe, Menyus pedig hirtelen jött kislányos zavarában nem találta meg rögvest szokásos, gőgös királynőkhöz illő altját, és ezért ujjongva csúszott ki belőle:

 - Hát persze, hogy megyünk!

Egyéb iránt nehéz velük. 

Teljesen átlagos, mégis ünnepi és egyben gyásznap is volt az egyben, mikor Apám elköltözött tőlünk, igaz, akkor még nem tudtam, hogy attól kezdve többet fogok vele találkozni, mint azon évek során, még velünk lakott.

Aznap végre megvette magának Menyus azt a hőn áhított kocsit, aminek már a két esztendővel azelőtt beharangozott tervrajzaiba belebolondult, és még az ijesztően sok számjegyet felölelő vételár sem riasztotta vissza. Nem úgy Apámat, aki már jó előre valami hetyke, ám mérgezőn fenyegető hangon hirdette annak a bizonyos napnak az ítéletét - igazából se Menyus, se én nem vettük komolyan, egészen addig míg meg nem állt a lépcső aljában, kezében egy olyan bőrönddel, ami addig mindig a szekrény aljában pihent, mert sosem fértünk volna el talpalatnyi űrtartalmában egy-egy tengerparti nyaralás során.

Álltunk egymás előtt Apámmal a lépcsőn, én felette pár fokkal, hogy legalább a tekinthetünk egy magasan legyen - visszagondolva nem is értem minek. Ő valami misztikus távolba nézett, úgy magyarázott nekem keserű felnőtthangon, ami egyébként sosem vált igazán az övévé. Becsületét és elveket említett, amíg én a hajlított ujjpercein lógó táskát mustrálva gondolkodtam. Túl kicsinek tűnt az a bőr koffer, ahhoz, hogy Apám a faltól falig szekrénybe éppen csak bezsúfolható ruháit elvigye benne. Ahogy néztem a matt fekete bőrtáska repedéseiben fekvő lámpafényt, arra gondoltam, Apám most nem mást visz el a házból, mint a róla szőtt emlékeimet. Ehhez az elképzeléshez tartva magamat, mikor Apám után lehúzódott a garázsajtó, rólam felemelkedett a szülők veszekedése okozta gyötrő gondolatok kb. öt kilogramban mért súlya; nem is értettem Menyus ábrázatát, amit groteszk maszkká pocskolt a dac, a düh, és a belőle éppen kiszakadó tizenhét év.

Évekig formálódott bennem annak a ribancnak, annak a kurvának, vagyis a Nagyasszonynak a képe - és bár nyilvánvaló volt, hogy Apám nem az új Volvo miatt hagyott ott minket, gondolataimban szeretője haja ugyanabban a ébenfekete kékfényben csillant, mint az autónk burkolata. Kis városban élünk: lóhalálában megtett városi karikáink során állítólag sokszor kellett volna látnom a Nagyasszonyt, de a szemeim mindig is gyengélkedtek, így sosem tudtam határozott kontúrba foglalni a nőt, aki miatt Apám otthagyott, aki miatt az én mindig nyugodt Menyusom fél téglával betörte Apámék új lakásának első emeleti ablakát.

 

Kusza gondolatokkal telt a buksim

nehéz megtalálnom, hogyan is kezdjek beléjük

Tudod, vannak ezek a méla eszmefuttatások, amik rendszerint azzal a szinte kőbe vésett, misztikus szavakkal kezdődnek: Mi lenne ha?

A mai nap én ezt így folyattam: Mi lenne, ha bárkit választhatnék legjobb barátnőmnek? Aztán persze meglódult a fantáziám, pörögtek az ilyenkor szokásos oldalak a képernyőn, általam imádott parfümreklámok – mert mániákus rajongója vagyok ezen művészileg kivitelezett másfél perces csodáknak, mert egy igazán tökéletes illat megérdemli az efféle körítést, ami amúgy egy igen veszélyes ága az iparnak. A ló gerince keskeny, az igazi műalkotás és a giccses klisé túloldal pedig merészen közel.

Szóval még eleinte kapásból felsoroltam az általam oly nagyon kívánt barátnőket, akikkel amúgy gondolatban minimum a filmbeli szerepük során folyékony párbeszédet folytatok, úgy kellett rájönnöm, hogy nem, ez nem egyszerű „de jó lenne” felindulás. Ez amolyan vágy, afféle tompán sóvárgó fohász, ami sosem válhat valósággá, többnyire azért, mert barátnőmnek szemelt áldozataim igazából csak fikciók, vagy amúgy már rég meghaltak, meg aztán közös nyelvet sem beszéltünk.

Morzsolgatva magamban ezen érzelem savós, nemtelen gócát, mind apróbb darabokra szedve szét az egységet, egyre tisztábbá kristályosodott némely tétova, mindennapokban is megélt reakcióm. Volt már veled is, Steph, hogy meg akartál csókolni? Semmi hátsó szándék, nem kívánlak, bár természetesen szépnek tartalak; egyszerűen csak szájon szerettelek volna csókolni, mert egy igen tömény érzelmekkel átitatott pillanatban így tudtam volna a leginkább kifejezni, mennyire is szeretlek.

Mikor Bencének említettem, persze kinevetett, és engedélyt adott, feltéve ha a szigorú HD minőségben készített felvétel hozzá is eljut, avagy premier plánból nézhet. Miután kiegyengettem a pornófilmes kesze-kusza ágat próbáltam megkérdezni tőle is, hogy néha, vagy egyáltalán valaha érzett-e már késztetést arra, hogy megcsókoljon, vagy bármilyen külsőleg szexuális töltöttel égő, belülről egyszerű, fénytiszta érzelmet kifejezni kívánó gesztussal illessen bárkit – rajtam kívül. Legyen az lány vagy férfi, de inkább férfira lettem volna kíváncsi, mert tudom, a lassan nővé érő lánytestek, amik korosztályában körbeveszik inkább merev kívánalommal töltik el, főleg azokon a három heteken, amikor nem tudok hazajönni Debrecenből.

Szóval Bence nézett rám a maga tengerzöld tekintetével, majd jelentőségteljesen a halántékához emelte a mutatóujját, miközben élveteg félmosollyal az arcán, szabad kezével rálökött az ágyra:
 – Mára ennyi elég volt.
 – De nem szerettél volna tényleg, soha de soha megcsókolni egy fiút vagy egy lányt, csak azért mert abban a pillanatban úgy érezted, így szerethetnéd a legjobban? Mindenféle hátsó szándék nélkül?
Bence nem.
Ő aztán.
Hihetetlen mindennapi ember, a gyakorlatban nézve.

Nem tulajdonított amúgy ennek nagyobb jelentőséget; tudta már amúgy is, hogy úgy járt velem, mint minden elsőre választott kedvencével. Az első kutyája idegbajos, az első macskája kényszeres kamikáze, az első szerelme enyhén lökött – most ha még néha rájön a kanosság, csak érjen haza időben, vagyis valami ilyet láttam az arcára kiülni.

De az igazság az, hogy nem erről van szó. Igen, nagyon sokszor tört már rám ez a kényszer – aminek természetesen mindannyiszor ellenálltam –, és míg először furcsán ízlelgettem, legutóbb, épp félig csiccsentett állapotomban meg is mondtam az éppen velem beszélgető leányzónak, mit gondolok, és hogy most olyan jól eldumáltunk a világ mély-sötét-művész dolgairól, hogy akkor én most úgy megcsókolnám. És értette! És értette!

Ez is csak egyféle ösztön lenne? Ösztönös vágy a gyengédségre, és az érzelmek kifejezésére? Ahogy haladtam a bennem körvonalazódó top10-es „barátném lenne ha…” lista összeállításában, lassan de biztosan fogalmazódott meg bennem a tény: azokat az embereket szeretem a legjobban, akikbe minimum egyszer, egy pillanatra beleszerettem – de akkor halálosan.

Azt hiszem, ezekben a pillanatnyi szerelem pillanatokban fogan meg az a tompa vágy, ami borzongó-kellemes, az összes rossz módon.

1.  Bellatrix Lestrange
   

Először is: le kell szögezni, hogy már maga a fikció is zseniális volt, de. DE. Mindehhez hozzáadni azt az észveszejtő tehetséget, akit a világ Helena Bonham Carterként ismer, na az egy olyan frenetikus döntés volt, mint Heath Ledger-Joker, vagy Jhonny Depp-Jack Sparrow. Tökéletes.
Ez a nő – és vele együtt a karakter – olyan hihetetlenül erőszakosan gyönyörű, hogy képtelen vagyok úgy megnézni egy jelenetet is, hogy ne rázzon ki tőle a hideg. Ahogy az állával irányítja az egész színt, ahogy egy szemöldök rángásában benne van mindaz a dominancia, ami egy nőbe beleszorulhat. Ugyan ki ne akarna vele kéz a kézben halálfaló lenni, és szebb napokon elbeszélgetni vele Voldemort nagyúr valaha megélt fekete hajú szépfiú napjairól?
Nekem akkor lopta be magát a szívembe, mikor megölte Sirius Blacket.

 

2. Amelie Poulain

Éles váltás, minden tekintetben. Míg úgy gondolom, hogy Belleatrix Lestrange HBC-nek az egyik legszebb kiadása, addig szent meggyőződésem, hogy Amelie Poulain Audrey Tautou egyik leginkább groteszkké tett figurája, már ami a külsőt illeti. Ez a karakter már az első öt percnél megfogott, az orgazmusos mondatával megvette a figyelmem, majd a zöldségárusnál úgy éreztem, hogy most odalépek hozzá, és jóóóóól megölelem. Hát hogy lehet valaki ennyire tisztalelkű és szépséges teremtés? Sehogy. Mert csak egy karakter.
Szóval Amelie a lány, akin kiélném az összes anyáskodós érzelmemet, a sok ölelést, buksi-simogatást, ölbe húzott ringatást, és persze a végtelen-végtelen, éjfélkor kezdett, hajnalba nyúló meséimet férfiakról, nőkről, boldogságról, életről…

 

3.       Freja Beha a Valentina by Valentino reklámból

Ez a reklám egy életérzés, a vadóc, előbb meztelenül az asztalon, majd két szexi francia hapsival egyszerre szobára menő királykisasszony szerepébe pedig úgy beleillik a nádszál karcsú modell, mint annak a rendje. A reklám kötelező darab, az alatta szóló klasszikus Paolo Contre szám hallatán önmagától kéreczkedik táncra az ember lányának a lába, és ugyan kivel, ha nem Freja Behával, aka Valentino Valentinájával vágnánk bele egy fergeteges éjszakába, ahol természetesen annyi pénzt költhetünk, amennyit nem szégyellünk, mert a család kőgazdag, ja és titkosrendőrséggel kerestet. Reggel természetesen a derengő-deres barokk reggelben suhannánk kézen fogva, mint két igazán badass tough girl, ja és természetesen egy áttetsző belebújós kis alig-ruhán, és egy pár csepp isteni gőzű parfümön kívül semmi más sem lenne rajtunk.

 

4.       Audrey Tautou a Chanel No5-ös reklámból

Azt hiszem, Agatha Christie után szabadon, minden olyan lelkes kis író-kezdemény az Orient Expresszen eltöltött órákra vágyik, aki valahol mélyen dédelgeti magában egy sikerregény reményét. Audrey Tautou és a Chanel No5-ös reklám megnézése után viszont csak ültem egy helyben öt ujjam körmét ellentétes felkarom húsába vájva, és nyüszítettem egy pár percig.
Éjszakákon át akarok beszélni az ilyen első látásra végzetes szerelmekről, ilyen nőkkel, akik képesek ezek megélése. Örökre.
Amúgy pedig nem tudok úgy belekezdeni ebbe a reklámba, hogy ne nézzem végig mind a négy percet. Amikor kihajol az ablakon, és elkezdi fújni a haját a szél... Na, azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor először hatalmasat dobbant a szívem. A zárójelenetben viselt feke te jumpsuit pedig álmaim egyik feketéje.

 

5.       Maleficent,Angelina Jolie alakításában

Ms. Jolie már önmagában is magnificent, de ezzel a tündérmesei karakterrel párosítva valami olyan tökéletes egység, mint a Bellatrix Lestrange-nél már említett örökzöldek.
Amúgy világ életemben vonzódtam a sötét boszorkányokhoz, akik nyilvánvalóan azok a királylányok, akiket nem jött el megmenteni a herceg, vagy éppen a legjobb barátnőjüket mentette meg, és ezért a borongós attitűd. Nos, Maleficent. Azt hiszem, feketébe bújva járnám vele a sűrű sötét erdőket, igazságosztót játszva minden egyes kényes királyfi lakta tanyánál.
 

6.       Cercei Lannister




Ez a nő. A könyvben gyűlöltem. Nyilvánvalóan azért, mert van egy beteges vonzalmam a tiltott szerelmek felé, és egyszerűen gyönyörűnek tartottam, amit ők ketten az ikertestvérével leműveltek, igen, a maga betegesen undorító műfajában tökéletes volt ez a kapcsolat. De aztán úgy a negyedik kötet vége felé ez a… Ribanc olyan nyomorultul kezd viselkedni az amúgy kalapemeléssel minimum jutalmazható jellemfejlődésen keresztülment ikrével, hogy azt hittem megölöm a sorok között.
A filmben viszont.
Lena Headey, egy nagyujj-mutatóujj összetapasztásra lehelt cuppanós csók. I’d like to bitch around Westeros with her. Forever, and ever.
 

7.       Coco Chanel

 

Forradalmár – és ebben a jegyben még az amúgy általam elítélt, fiúsan rövid bobjával is egyet értek. Ez a nő minden olyat megtett, amiről más csak álmodott, és még mielőtt belekezdenék egy ide nem illő, és cseppet sem méltón összeszedett ömlengésbe: én őt szeretném édesanyámnak, de minimum a nővéremnek. Lehetetlen nem példaképpé emelni.
 

8.       Léa Seydoux a Prada Candy reklámban



Akad bennem egy egészségtelen fenntartás a szőke nők irányába, de az a reklám a maga nem egész egy percével, bitang pusztulatos francia akcentusával, kapkodó képeivel, a kivillanó rózsaszín bugyival, a kívánt tánccal olyan tükröt tartott elém, hogy amúgy is függővé váltam volna, de a második „I don’t care”-nél teljesen beleszerettem a filmbeli szőke nőbe. Azt hiszem, megint le akarom vágni az amúgy már mellig érő, frufrunak szánt tincseimet szemöldököt súrolóra…

Címkék: gondolatok

Kalandnapló levelek helyett

Töredékek, félbehagyott mondatok, elcsent érzelmek, részeg pillantok, fotók

Avagy isten hozott fesztivál időszak, következik egy minimum két hetes pörgés Steph, amire különösen szeretnék emlékezni. Ez az elhatározás most elég dühös bennem, amolyan felindult tenni akarás, csak és kizárólag magamét. A soron következő kalandnaplóm nem lesz rendszeres, igényes, határozottan körvonalazott - igazából egy feltüzelt érzelmi allapotú pár hét szigorúan autokorrektált telefonba pötyögött, kótyagosan fogant, emléknek szánt sorai lesznek.

Első nap
 



Liter whiskey a bőröndben, Törülköző börtönben,Smack tészta a gázon - ugyan mi mást is ennék egy szigorú spórolást időszak első szent napján? - Bence a teraszon, amolyan Toldi-s túzok, gubbaszt magában, aztán várja hogy fölrepül-e. A nagy igazság kétféle:
Egyrészt magam rúgnék rá akkorát, hogy az égig meg se áll, másrészt meg húznám már be magamhoz, ha hagyná. Mert az persze isteni szerencse, és amúgy el se jött volna, ha a menszezemmel nem végeztem volna a szigorúan szabott határidőig, de mégis ugyan kinek forgott valaha a fejében, hogy életem Helyettem-hercegnője, az Egyetlen, olyan dolog miatt rúgja le az üvegcipőjét, mert Szeret?

Fiúk. Buta-buta fiúk. Elmentem megbeszélni az írós barátaimmal a Campuson megrendezésre kerülő performanszokat - mert ha mar egész évben nincs egy sócsipetnyi időm sem művészkedni, akkor legalább a nyár által kínált lehetőségeket hadd használjam ki! És neki nem is ezzel akadt problémája, sőt még nem is a felolvasott Hajnóczy Péter, borzongatón tökéletes novellákkal, mivel még tetszettek is neki, hanem maga az a másfél óra keserítette el, amíg ott ült, én ötleteltem, ő meg... Nem csinált Semmit. Nagy betűs Semmit, és még nem is a a franciaórás dacos beleszarok Semmit, mert abban bajtárs az összes szenvedő barát, de itt? Egy csokor művészkezdemény között?

Tudom, hogy mindez azért bántja, mert szeretne része lenni a világomnak - az is. A legnagyobb, legjobban imádott része - az elmúlt másfél órában viszont olyannal találkozott, ami neki szeges ellentéte, beleilleszkednie pedig szerinte lehetetlen, szerintem szemet hunyt, részegen rábólintott simulás. Tudom, hogy a tészta beburkolása után minden csókommal, minden érintése-m-csiszolt-sóhaj-ommal meggyógyítom, megbékítem.
Holnap ötkor kelünk a siófoki közvetlen járathoz.
Holnap a vonaton vodkát iszunk. Este whiskeyt.
De ma még szeretnie kell. Mert megtiltom neki, hogy bármi mást tegyen.
Mert réges-rég, talán egy másik életben megmérgezett az ellen, hogy mást tehessek.

Reggeli tejbegríz

avagy Bencus története

Menyus egy ideig csak nézett maga elé, lefelé, a  tejbegrízfehérbe szorult csomókra. Az egész  talán a szokásosnál kicsit folyósabbra sikeredett, és ahogy a fahéjas keserű-kakaó porral elkeverte, maradtak olyan tejes kis tavacskák, amiket öblökként határolt a sok csokoládésra színeződött grízsziget.

Kettőnknél-nálunk nagyobb kultusszal bír a reggeli tejbegrízezés, mint azt bárki sejtené.
A látszat az, hogy nincs itthon semmi, és ilyenkor Menyus simlis mosollyal az arcán hozza elő a spajzból a hozzávalóak, úgy mórikálva magát, mint mikor kicsi voltam, mikor a hatalmas mosolyával és izgő mozdulataival még arról is el tudta terelni a figyelmemet, hogy már megint lusta volt lemenni a boltba bevásárolni. Nagyon sokszor, nagyon sok minden hiányzott a hűtőből, rendszerint mindig az, amit én enni szerettem volna, de búzadara és tej… Na az valahogy mindig akadt a ház tájánál.

Egykoron, mikor álomittas önmagam, alig-ébren levágódott a konyhaasztalhoz, és félhunyt szemmel oldalra tekintve nem láttam mást, csak a táncos léptekkel a spajzból elősorjázó Menyust, egyik kezében egy kiló búzadarával, másikban egy liter tejjel, akkor mindig morcosra torzult az arcom, azóta viszont... Rá kellett döbbenem, hogy ez a tál gőzölgő gyermekcsoda, jóval több a figyelemelterelésnél, és nem csak azért, mert ezen étek egyike annak a csekély öt fogásnak, amit Menyus tisztességesen el tud készíteni.

Sok idő kellett mire így-úgy benőtt a fejem lágya, és felfogtam: az elém tett tejbegríz olyan kultikus jelentéssel bír, amilyet csak egy igazi nővérlelkű édesanya képes belecsempészni egy lábasnyi tejbe, grízbe és cukorba.

Ezúttal láttam rajta, nem reggeli jókedvet kíván, hanem megosztani valamit, valamit, ami mélyen elszomorítja, és kiváltképp nyomja a lelkét. Biztatón számhoz emeltem a gőzölgő teherrel pakolt kanalat.

 – Tudod, van nekem Bálint – Picit úgy kezdte, mintha a torkára száradt volna a fahéj. Úgy hangzott a mondandója, mintha a karakteres ízű fűszerből túl sokat mért volna a reggelijére, és így a keserédes szóval tökéletesen jellemezhető íz még a szavaiból is párolgott.

 – A mostani osztályodban van, igaz? – Biccentett.

 – Azt mondta ma az egyik gyerekemnek: „Ha majd az öcsém meghal, téged verlek agyon.” – Menyus olyan dacosan szólalt meg, és nézett rám, ahogy azt egy tíz éves fiú is tette volna legnagyobb keserűségében.
 – Tudod az öccse, Bencus, Down-szindrómás. És még leukémiás is.

Menyus hosszan magyarázott. Koránt sem tudok mindent a betegség természetéről, de egy picivel talán mégiscsak többet az átlagosnál. Amolyan összefüggő hajlamokat, drasztikusan jellegzetes tüneteket. Ha valamit, akkor a Down-szindrómát vagy ötször meg kellett tanulnom ez alatt a félév alatt, az összes lehetséges kromoszomális összetételét felismerem, ha elém tesznek egy paksaméta kariogramot, hogy válogassam ki a Down-szindrómás betegeket.  

Az a jó a laikusokban, hogy nyugtatják őket a szakszavak, a pontosan, kimérten megfogalmazott mondatok, miszerint a Down-szindrómások életideje amúgy is korlátozott, idősebb korukban nagy gyakorisággal előfordul az Alzheimer-kór, és igen nagy hajlamuk van a leukémiára.

Véleményem szerint ez egy relatíve gyakran felkapott téma, amolyan nívósabb női magazinok hasábjain olvasott cikkekben, amiken az ember lánya elszörnyülködik, anyai lelkületéig érnek a sorok, majd a legközelebbi alapítvány gyűjtőivel ha találkozik, ezen érzés felidéződik, és adakozik.  Ezen túl viszont a témára, így vagy úgy, de legyint az átlag ember. Elképzelhetetlenül apró, mikroszkópikus szintű emberi hiba, makroszkópikus hatásokat generálva, szörnyű-szörnyű, de amíg minket nem érint közvetlenül, marad a pillanatnyi átérzés, időző szánalom, talán a szalmaláng lelkesedésnyi hévvel pezsgő tenni akarási vágy. És aztán?

Aki tényleg, napi szinten érintett, mert családjába született egy Down-szindrómás gyermek?
Maga a betegség is épp elég ahhoz, hogy egy család életét derékba hajlítsa – sokáig a "törés" szót használtam volna, de aztán találkoztam a Menyus osztályában lévő gyerek családjával, és ezek után muszáj a "hajlásra" referálnom. Ez a család, bár a terhesség során minden lehetséges vizsgálatot elvégeztetett, amelyek 98%-os pontossággal működtek, és mikor megszületett a baba: bocs, benne voltál a 2%os hibaarányban… Én. Én nem is tudom mit csináltam volna a szülész-nőgyógyászommal.

Nagyon drasztikus nézeteim vannak a pl. Down-szindrómától súlyosabb nemű betegséggel születő gyermekekről, és a végstádiumú betegekről. És itt nem a lelketlenség kategóriában, ”pici hiba, dobjuk el”, hanem a konkrétan, életképtelenség alatt futó esetekről, amik nem adnak hozzá a család életéhez, hanem épp ellenkezőleg, csupán fájdalmat okoznak, és mindig csak el-elvesznek az orvosok által szolgáltatott hosszabbítási idő alatt, mindaddig, amíg be nem következik az elkerülhetetlen.

A magzat betegségének szűrűségére ma már nagyon sok, elég pontos módszer létezik, és tudom magamról, hogyha jelezne a teszt, én nem lennék képes kihordani azt a gyermeket – anyai ösztön ide vagy oda. Egy ilyen gyermek nem csak a saját, de a testvérek és a család életében is olyan nyomot hagy, ami bár lelki értékeket ékesít, de…

Kevés ide a „mindegy fiú vagy lány, csak legyen egészséges” mondat, de azt hiszem, milliónyi érzelmet továbbít.

És akkor az az eset, mikor tényleg a gólya hozza a cseppnyi beteget, és nem adhatod oda a szülész-nőgyógyásznak, hogy na akkor neveld te, mert a te hibádból nem tudtam!  - akármekkora indulatok is dúlhatnak abban a pillanatban az anyában. Nem tudom Bencus családja hogyan birkózott meg ezzel a kegyetlen meglepetéssel, de ahogy el néztem őket, rá kellett jönnöm: túlontúl drasztikusak az elképzeléseim, muszáj visszább vennem magamból.

Bár Bencus magán viseli a Down-szindróma minden tipikus tünetét, a családja boldogan éldegélt. Picit más, mint a többi – és ehhez olyan emberségesen alkalmazkodtak, ami szerintem példamutató, és egyben olyan szükség-szülte kényszer, amihez csodálatraméltó milyen szépen tud idomulni az ember. Nagyon szép kis harmonikus családként működtek, mikor fény derült egy rutinvizsgálat során a kisfiú leukémiájára.

Ekkor szakadt ketté a család, anya-pici fiú a megyei kórház megfelelő részlegén, apu-bátyus – aki még csak most megy negyedikbe – a szlovák határnál, és persze a folyamatos ingázás.

Annyira megindító volt látni, ahogy Menyus a szárnya alá vette az ügyet, úgymond felkarolta a családot, és az egész általános iskolát mozgósítva gyűjtést szervezett a családnak, ami során egy jelentékeny összeg összeget össze is hoztak az adakozók.  Melengette a lelkemet, ahogy egy  helyi kisfiú alá összegyűjtött akció során hogyan kaptak olyan emberek figyelmet, akik méltán szolgálnak rá a címre: Mindennapok Hősei.

Bencus pontos betegségének a neve: ALL-szindróma, ami tulajdonképp a Down-szindrómásokban kialakuló leukémia egyik formája, és egész jó százalékos aránnyal gyógyítható – az összegyűlt pénz a család megélhetésére és a kezelésre fordítódik.

Nehéz egy ilyen szituációban bármit is mondani, aztán valahol legmélyen olvasztó érzés, mikor visszakapod a család háláját. Bencus kezelése szépen halad, a nyári szünet egyik biztos pontja az állandó egyeztetés.

Furcsa, hogy egy ilyen eset is mennyit formált az elképzeléseimen. Minél többet gondolkodtam Bencus helyzetén, annál jobban kapirgálta meg az elhatározásomat egy új, még amorf formájú ötlet: a gyermekgyógyászat. Tudod Steph, én az a lány vagyok, aki mindig mindent túlpörget a fejében. Viszont mikor ilyen egyszerű-borzalmas, minennapi-botrányos esetek kerülnek elém, nem marad bennem más, csak valami mélyről fakadó tisztelet és melegség. Mindenféle mellékgondolat nélkül.

Talán azért, mert nem tudom eldönteni: vajon én elég erős lennék hozzá?

Emma írt nekem egy kommentet,

amire világfájdalmasan hosszú választ kapott:

Fú, nagyon szép!
Lenne egy kérésem. Vagyis igazából csak érdeklődnék a gólyatábor felöl. Gimnáziumban elmentem rá, de az egyetemi gólyatábor gondolom teljesen más tészta. Tudnál kérlek mesélni, hogy pontosan milyen programok vannak, és hogy szerinted érdemes-e elmenni rá vagy hanyagolható?

Emma


Először is: Köszönöm :)

Másodszor is: MENJ EL! (csupa nagybetű, caps lock, felkitáltójel, minden amit el tudsz mellé képzelni)
Menj el, és még véletlenül se legyenek illuzióid, a gólyatábor az ivásról szól - és így, tekintve, hogy x mennyiségű alkohol elfogyasztása egy ideig a legjobbat, legkedvesebbet hozza ki az átlag emberből - ez az érzékeny pár nap az egyetemi első barátok megszerzésének ideje. Össze sem hasonlítható a középiskolai 'gólyatáborral.'

Azon túl pedig, hogy megismered az jövendőbeli évfolyamtársaidat (sőt, nálunk, akivel annyira összenőttél abban a borgőzös 4 napban, még igényelni is lehetett, hogy egy azon csoportba kerüljünk, ami számunkra hatalmas élmény, Debrecenben a csoportom konkrétan egyet jelent az "osztály" kifejezéssel. Ami kis osztály nagyon jól jön, ha ereszkedik alá a fekete fellegek.)
Jövőbeli örök barátok mellett, pedig ott vannak a HÖK emberei is - konkrétan kötelező velük jóban lenni, úgyhogy meg lehet kezdeni a bájolgást már ott is. Na jó, nem kötelező velük jóban lenni. 100%osan túl lehet élni nélkülük, de azért csak jó, hogy elsőként engednek be a buliba, vagy nem kell belépőt fizetned vagy...Na :)

Na de vissza gólyatáborhoz! Lássuk csak. Első nap tipikusan olyan sorversenyeink voltak, ami semmi egyéb célt nem szolgált, csakhogy éjfélre-egy órára mindenki fergeteges bulihangulatba igya magát, ami azt hiszem, hajnal ötig tartott. Másnap hót másnaposan hegymászás, este megint buli, volt ezen kívül borkóstoló, és éjszakai fürdőzés.

Persze itt jönnek a kérdések: sok-sok ivás, és nem lesz-e valaki erőszakos, vagy nem fognak-e kiközösíteni, ha én nem vagyok akkora vedelőgép, mint a többi, és nem fognak-e lenézni...
Nem :) De tényleg.
Nem erőszak a disznótor mindannyian elmúltatok 18 évesek, és legalabb ugyannyi felelőséggel tartoztok magatokért, mint a környezetetekért - és ha a környezet már csiccsentett, de te még mindig józan szeretnél maradni, arra is van megoldás, elvégre ott a kék kötéses érettségi bizonyítvány, ennyit már csak meg lehet magyarázni: YO BITCH, U DRUNK AND GO HOME I'M STAYING :)
Másik véglegben meg: 
Inkább ne igyál semmit, minthogy három kör után már úgy kelljen fogni a válladat, nehogy roskadásig hányd magad, mert a hamar szétcsúszó emberek megölik a bulit, meg... Sokakban undort keltenek, és akiben nem is, még annak se az ápolgatás a karácsonyi kívánsága. (én mindig a hamar, merev részregre roskadó emberek védőangyala vagyok. Nem ritka rossz, mert lelket balzsamozó érzés, de... Tudnék én bulizni a táncparketten én, nem csak a random, majdnem megerőszakolt lány haját tartva a WCcsésze mellett)

Hidd el, senki nem azért megy gólyatáborba, hogy mást pesztrálgasson, vagy hányás közben tartsa a fejét, hanem, hogy jól érezze magát :) 
Ha te tényleg ki szeretnél bújni az ivászat alól, és szeretnéd megkímélni magad, jelezd szolidan, hogy neked nincs nagy tűrőképességed, de tényleg annyira nincs, hogyha még egyszer az orrod alá dugják a nagyapa vegyes-gyümölcsösét - akár mennyire jó, akár mennyire elnyerte a búcsún a legkülönb cefrének járó aranyérmet -, amely esetben eme isteni nedű páráját te még egyszer beszippantod, te már attól hánysz egy olyan cifrát, hogy annak még az alkohol címerei se érhetnek a nyomába! Hidd el, észrevétel nélkül tovább fog gurulni a buli.

Ha meg valami full részeg nyomorult áll neked erre vannak ott a HÖKösök, hogy végszügség esetén legyen egy erős kiállású felsőbbéves, akihez oda lehet menni, ha valamit nagy problémának érzel.

Összességébe véve az én golyatáborom egy hatalmas élmény volt :) Megismertem egy lányt, aki azóta nem a remélt legjobb barátnőm, de mivel ő vizsaidőszak helyett megint a Miss International Hungary döntős lányai között pucsít, így én is elhatározódtam, hogy harmadév nyarán én is belevágok egy szépségversenybe, csak úgy, hogy bizonyítsak önmagamnak (vicc)
Mivel Tokajban voltunk, minőségi fehér bort ittunk egész végig, (amire azóta se tudok, még ránézni sem) de mindezektől eltekintve: nagyon szegénynek érezném magam, ha nem mentem volna el erre a pár napra :)

Az éjszakai fürdőzés külön élmény volt - amikor egy egész, hatalmas, termálvizes medencét kibéreltek nekünk hajnal kettőig, felette egy emelvényen pedig ott döngött a DJpult.
Minden egyes pirkadatig tartó buli, életem első hányása (amikor nem is voltam részeg...

Na ninaa, itt a sztori:
Elmentünk mi a nemes borospincék egyikébe, ahol olyan helyre aszúkat iszogattunk, hogy a végén tökéletes partihangulatban ereszkedtünk felfelé a dohszagból. Igen ám, de busszal mentünk odáig! Amint a busz az elsőt rántotta, az én hasam is olyan görcsbe szorult, hogy az összes díjnyertes aszúnak többet maradása nem volt sehol.
Két legrosszabbat tapasztaltam az egészben:

  1. 65%-ban józan voltam. Tudtam magamról, egyik kezemmel a hányószacsimat, másikkal a hajamat fogtam, kértem a vizet, mostam az arcomat, és egy HÖKös lányon  kívül senki, de senki az égvilágon nem hitte el, hogy minden rendben van velem, csak a hasam görcsölt be. Néztek rám, hogy: ki ez a hülye picsa? Én meg legszívesebben a fejükre dobtam volna a zacskóba célzott motyómat.
     
  2. Van nekem egy jobb felső kettes metsző gyökérhiányom, ami egy szép kis foghiányt eredményezett. Na, hogy ne úgy nézzek ki, mint, aki most nyomott le egy igazi ózdi szkandert, esztétikai szempontból kaptam egy pro kis műfogat, ami igazából nem is látszik, mikor felfedem eme hiányosságomat, mindenki csak pislog, hogy most mi történt, tényleg kiesett a fogad?
    Eme kis műanyagot rendszeresen beragasztom a helyére, de ugye a sugárban  alatottomos módon hátulról támadó aszúnak még a legerősebb protkóragacs sem állhat ellen, amit amúgy 10-ből 11 nagymama ajánl.
    Szóval kihánytam a fogamat.
    És úgy kellett visszakérnem a hányászacskót, hogy... Bocsi, srácok, de... Elhagytam valamit....
     

Midezen 4 nap után pedig az a be nem azonosítható, fáradt remegés, mikor a pályaudvarra Bence begördült értem, és én csak annyira voltam képes, hogy bekucorodjak az anyósülésre, és vihetett haza, mint egy félig agyonvert kiskutyát. Rettenetesen elfáradtam.

Hát, ez volt az én gólyatáborom :)
Ki nem hagytam volna semmi pénzért, úgyhogy Emma menj te is, és bulizz egy hatalmasat! - És minden kis leendő gólya:
MENJETEK!!!

 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre