letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Az univerzum folyamatosan küldi nekünk az ő sajátos jeleit.

Néha direktben, néha pedig árnyaltan.

Azt hiszem, az én mai jelem már befogásra történt. Elvégre ha már tizenöt perce állsz a buszmegállóban, és a negyvenötös buszod egészre sem érkezik meg, az már egy elég nyilvánvaló jele annak, hogy neked ma nem kell benni előadásra, ugye? Hát persze!
Pedig Isten a tanúm, én ugyan be akartam menni! Még a tegnap vásárolt, régóta vágyott fekete nadrágomhoz is megkerestem a megfelelő párosítást, a hajamat is rendezett kontyba tűztem – szinte nyilvános megjelenésért kiáltott az egész megjelenésem, de mint tudjuk, az Univerzummal nem lehet packázni.

Szóval csak csendben fejet hajtottam az elkerülhetetlen előtt, és beslisszoltam a lépcsőházunkba. Végül is itthon is elolvashatom az előadási anyagot, nem? Aztán angolra majd bemegyek – de persze csak akkor, ha az indulásra felső erőktől engedélyt kapok.
Na jó, őszintén egy nagy rakás lustaság vagyok – most is tanulnom kéne, de egyszerűen a nyakamba ült a szájmenés, és muszáj elnyígnom neked a terhet, ami szívemet nyomja.

Az első és legfontosabb: a gólyabáli ruha!
Na igen, tudom, Steph, látom a lemondó szemlesütést, és a fejcsóválást, tudom! Neked édes mindegy, mert te az ilyeneket lazán veszed – és itt kell megjegyeznem: valahogy ezzel a lazasággal képes vagy mindig olyan elképesztően stílusosan kinézni, hogy akkorákat dobban a szívem, hogy az csak na! Részint az irigységtől, részint az örömtől. Mert hogyne lennék irigy! A nyakadig ér a lábad, a hajad önmagától olyan szőkés-barna, amilyenre mások órákig melíroztatják, a szemed meg olyan kék és kifejező, hogy abba a belefér az egész világ!
A másik oldaladon meg ott kullogok én: nagyon barna hajjal, nagyon barna őzikeszemmel, a magam összes 163 centijével, és igen-igen nagy fejtörést okoz nekem a gondolat: mégis mit vegyek fel?

Az univerzum ez ügyben kegyesnek viszonyult, és tegnap, mikor végre megejtettem szeptember óta tervezett bevásárlási túrámat rögtön kettő csodaruhát gördített elém, meg a problémát: képtelen vagyok a választásra!
Ha még a gyakorlatias végéről próbálnám megfogni a kérdést, az se működne, tekintve hogy mind a kettő ruha forintra pontosan ugyanannyit kóstál…
Elöljáróban csak annyit, hogy eredetileg fekete-fehér összeállítást képzeltem el, és a fehér ruhával már korábbról összefutottam az interneten, viszont a piros ruhacsoda – amiről persze ne adj’ Isten, hogy most találnék képet –, első pillantásra megfogott.

 

Az a piroskát, amit én néztem, kicsit máshogy varrták össze. A karjáról a fodrok lekerültek, és  egy, laza hullámokban ringó sávban díszíti az anyag legalját. Őszintén? Döntésképtelennek érzem magam. Folyamatosan sorolgatom magamban az észérveket, miszerint:

  • A fehér ruha az eredeti elképzelésem, a gyöngyös díszítés a nyakán gyönyörű, viszont a felső anyag alá varrt bélés folyamatosan csúszkál, és sávokba hurkásodva gyűrődik fel a fedő anyag alatt. Így a mellem alatt, és a hasamnál rendetlenkedő kis gyűrődések keletkeznek minden egyes lépésemnél. Mellesleg rettenetesen testhez álló – valóban minden előnytelenségem látszódna benne, így lehetőségem nem nyílna egyetlen fáradt pillanatomban sem az összegörnyedésre, mert pici pocakom – ami minden egyes normális embernek van – láthatóvá válna. Nem is beszélve arról, hogy a ruha passzossága miatt jócskán le lennének korlátozva a táncolási lehetőségeim. Belegondolva abba, hogy mennyire mániám ugrálni és bolondozni egy olyan jeles eseményen, mint a gólyabál, már nem is tűnik olyan jó ötletnek ezt az állófogadásokra, és szolid egy helyben álldogálásra tervezett csodaruha. A végén még elszakítanám egy vadabb mozdulatomban.
  • Piroska, avagy szívem csücske, ki elsőre megtaláltad retinám sárgafoltját, te, hogy egyem a húsodat! Minden olyan szép és jó – nem érzem azt, hogy feszélyezve lennék, nem gyűrődik az anyag, a hajam pont olyan barna, hogy az úgy harmonizál a színeddel, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, szabadon rophatnám benned hajnalig, sőt még a hátam is egy nagyon dekoratív, V alakú kivágásban lenne észveszejtő látvány, de. DE! Miért pont az a fekete nyaklánc illik hozzád a legesleginkább, amit már egyik barátnőm megvett magának? Végtelenül elszomorítasz ezzel a ténnyel…

Igazán kellene a véleményed, te lány! Bencét már kérdeztem, elküldtem neki a ruhákban rólam készült csodafotókat. Szerinte egyértelműen a piros, mert a fehérre gyúrnom kellene… Én nekem pedig erre egyértelmű válaszom volt, hogy jó, akkor te meg gyúrj az édes kurva nénikédre… :) Hej, de szeretem is, mikor realistán méregeti a testi adottságaimat a Kedves!
Nem mintha szégyenkezni valóm lenne. 163 centimhez egész jól passzol az 50 kilóm. Természetesen én is látom magamon a korrekcióra szoruló részeket, de egyem a lelked, húsom-galambom, Bencebú, ilyet akkor sem mondunk a Kedvesnek!
Na, de nem ez szívem gondja, ezt megszólalást játszi könnyedséggel áthidaltam – majd hétvégén leverem a fiún, ne aggódj, Steph!

A második problémám: A barátnők.

Lehet, hogy ez egy új levelet igényelne, mert olyan kusza érzéseket dédelgetek magamban ebben a témában, hogy még számomra is nehéz megtalálni egyáltalán azt a szálat, amivel elkezdhetném felgöngyölíteni a széthullott gomolyagot.
Úgy érzem magam, mintha egy szoba közepén állva nem is venne körül más csak össze-vissza gabázódott pamutgomolyag, én pedig, mint kétbalkezes önmagam, nem tudom hová nyúljak. Gomolyagszál körülöttem minden egyes szimpatikus arc, feltekerési elv pedig a Tehozzád fűződő barátságom.

Jól tudom, hogy mennyire extrém elvárás az, hogy egy új társaságban rögtön megtaláljam azt az embert, akivel igazán tökéletes kapcsolatot tudnék kialakítani. Jól tudom, hogy a barátság, a bizalom évekbe telik még igazán sziklaszilárd talajjá válik, amikre aztán rá lehet halmozni az élet nyűgjeit. Vegyük példának a mi kapcsolatunkat: életünk javán átívelt a barátságunk, miután odaléptem hozzád akkor nyolc évesen, és megkérdeztem:
 – Leszel a barátnőm?
Ott álltunk, mint két kis antiszoc pöcs, a sorakozó végén, egyikünknek se akadt párunk. Te, az osztály legmagasabb, gombahajú, kisfiúnak kinéző kislánya, és én, mint a kócos barnahajú, kis ugri-bugri mócsing. Hogy mégis miért fogtad meg a kezem, azt mai napig nem tudom, de azt igen, hogy azóta sose éreztem magamat magányosnak. Hihetetlen magabiztossá tetetted azt a tejfogak hullásától foghíjas mosolyú kislányt, és most nagyon hiányzol a szép vigyorú egyetemistának.
Arra készteted, hogy a tökéletes barátságot keresse, amit viszont még egyszer nem fedezhet fel.
Máig megtalálható bennem ez az abszurd választásai hajlam: csak azt az egyet, de azt nagyon ezt viszont ennyi idősen már lehetetlen eljátszani.

Most már nem mehetek oda senkihez félszeg mosolyommal, amiben benne bujkál minden kétségbeesésem. Nem kérdezhetem meg a még mindig bennem lakó gyermeki őszinteséggel:
 – Lennél a barátnőm?
Pusztán azért, mert már ennyi idősen nem kapható rá őszinte válasz. Ennyi idősen már nincs meg hozzá a merészségem.

Várom a napokat, hogy teljenek.
Várom a pillanatot, mikor bepakolhatok a bőröndömbe, és Ózd felé vehetem az irányt.
Várom mindezt Bence miatt, Mama miatt, az isteni tepsis hús és krumpli miatt, az ágyam illata és puhasága miatt, az otthoni lusta percek miatt…

És mindezt addig várni is fogom, míg nem találok magamnak valakit, aki hasonló értékűvé válik az életemben, mint Te.
Biztos vagyok benne, hogy az idő az én malmomra hajtva a vizet. Tudom, hogy ahogy haladunk előre az időben, túlélünk még egy-két ZH-t, az egyik lánnyal úgy össze fogunk kovácsolódni, ahogy az kell. Talán ő is az egyik legjobb barátom lesz.

De olyat, mint Te, még egyet nem találok soha!

 

Címkék: egyetem Stephanie
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.10.30. 17:01
Cappy

Szia!

Először is, köszönöm mégegyszer a cserét (: A kérésedre válaszolván pedig...

hasonló cipőben járunk... Nem sokkal lehetek magasabb, mint 160 centi, nekem is sötétbarna hajam van, ráadásul hófehér bőröm.. De tényleg, akár egy albínóval is vetekedhetnék, ha szőkére festetném a hajam. Most pedig akkor szóljanak az érvek, valamint ellenérvek mindkét ruhát illetően.

Fehér
A barna hajadra való tekintettel igazából ajánlanám a ruhát, az egyetlen nagy kérdés a bőröd színe. Vagy eléggé kreol, hogy ez kihangsúlyozza a fehér színt? A barnább bőrűeken kellemesen hat a fehér, meg tulajdonképpen bármilyen élénk színű cucc. Tehát, ha te is ugyanolyan hipó vagy, mint én, én nem ajánlanám a ruhát. Ellenkező esetben, ha mégis arra esne a választásod, vegyél fölé egy fekete zakót, és 1-2 árnyalattal sötétebb harisnyát húzz, ez kompenzálhatja. A hussiság nem csak nálad gond amúgy, én a 160 centimmel még szörnyűbb vagyok a millió tonnámmal, tehát aki sérteget, kapja be (: Az ilyenek csak azt nem veszik észre, hogy az adott személy tudja, hogy baj az, őt is zavarja, és igyekszik tenni ellene, de az nem segít, ha még az orra alá is dörgölik. Ha ezt a ruhát választod, akkor nyaklánc ugyebár nem kell, valami szép fülbevalót ajánlanék, és egy gyönyörű kontyot /something like that/. Sminkben itt lehetsz merész (:

Piros
Az egyik kedvenc színem, imádom is hordani a sötétbarna hajammal /amit mindenki feketének hisz/. A karján a fodrok ellen szavaznék, ha nem írtad volna, hogy nincsenek ott, viszont ami zavar még /így beleképzelni is/, hogy az alján van valami. Ez a ruha tökéletes lenne úgy, ha a fentebb lévő képről simán lekerülne a fodor. Efölé is ajánlanék valamilyen zakót, esetleg egy lenge fekete vékony kis kardigánt /amin nincs gomb, csak lengedezik/, ami adna egy szép keretet a ruhának, és nem mellesleg slankít is /igen, lehet feltűnt, hogy imádom a feketét, de ha egyszerűen vékonyabbnak tűnök tőle? :D/ Ha fehér a bőröd, akkor a piros szerintem ezt kihangsúlyozza, ráadásul a jó értelemben. Ha én ezt a ruhát venném meg, TUTI, hogy levágnám az alját ilyen egyenesre. Ha végül felveszel hozzá valamilyen zakót, nem kell szerintem nyaklánc, bár who cares? ha az egyik barátnődnek is olyan van.. Már nem azért, de az csak egy nyaklánc, csak nem fog kinyírni miatta. Hajviseletnek enyhén hullámosat ajánlanék hozzá, bár nem tudom milyen hosszú a hajad, de ha bejött az előző ruhához linkelt kép, az is megy hozzá. Sminkben itt két választásod van.. Vagy a szemedet hangsúlyozod ki, fekete, füstös színekkel, vagy enyhe szemfestést csinálsz, és vörös rúzst teszel fel (:

Hát, igyekeztem a lehető legjobban kielemezni, ha nekem választanom kellene, a pirosat választanám mindenképpen, bár mondom, ez bőrszíntől függ. A hajad miatt amúgy ne izélj, a barnák szerintem szebbek (: Remélem tudtam valamennyit segíteni. További jó írást, tetszik, ahogy csinálod (:

 

Cappy

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre