letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Hatás alatt

hétvége

  Rég töltöttünk együtt ennyi időt. A Mama, Menyus és én.  Persze nem is mi lennénk, ha minden úgy lenne, mint a mesében – áh, dehogy. Én már a sokkal mindennapibb karikacsapás hasonlattal is boldog lennék. Egyrészről. Másrészről meg szörnyű embernek érzem magam a saját kis nyavalygásommal. Csöpög a  kéttekerős, mélyöblös tálú csap a fürdőszobában, sőt a tövében, a porcelánhoz illesztésnél még penészes is. A tekerője üvegmarkolatú, mint a Mamáéknál, mert ott minden régi, de nem úgy mint itt. Otthon meleg, emelkedett, egy szebb múltat idéző még a mázsás súlyú kredenc is, itt meg… Mint a fürdőszobai csap; ugyanabban az elhasznált, szocializmusból visszamaradt szellemben kísért az egész szálloda. A megkopott pácú faberakás a falon, a szobák felé irányító táblák, ami bár már magyar-német, a német szavak mögött még átrikítnak az eredeti, jellegzetes szögletes éllel nyomott cirill betűk.

Mama az erkélyen cigizik – tesz az EU-s szabványra, és inkább kizárja magát a málló vakolatú korláttal határolt másfél négyzetméterre, csak hogy ne riasszon a füstérzékelő. Ha nekidőlök az ágy mellett húzódó radiátornak, a külső éle behorpad – ijesztő, mintha legszívesebben magába kebelezné a gerincemet.

Négy csillag feketéllik a kopott fehérre mosott ágyneműn, mind a négy csillag a hotel neve alatt, pont olyan pecsétes rányomással, mint a kórházakban. Az étel bár finom lenne, túl sok a vendég, és a felszolgálóknak versenyt kell futniuk. Nem azt mondom, hogy belehaltam abba a tíz perbe, amíg a narancslevet vártam, inkább csak a bennem élő, csillagokhoz mért kiszolgáláshoz szokott kiskirálylány toporzékolt. Épp ezért, elkerülhetetlenül arcomra húzódott egy bizonyos élveteg mosoly – mind e izommunka mögött pedig gyilkolási vágy sütött. Nyilván ezt neszelte meg a pincér. Letette elém a narancslevet, és gyorsan távozott.

Borbély Szilárd Nincstelenek-jét olvasom. A Mama nem tudja, hogy mi is az a spoiler, éppen ezért, bármikor felemlegetem, hogy hol tartok a könyvben az előttem lévő húsz oldal poénját fél mondattal lelövi. Olvasónaplót írok róla. Sosem tudok úgy leülni vele, hogy ne szóljon körülöttem mai zene, és ne okozna valami más éles kontrasztot. Például az orosz vendégek harci dobütemre emlékeztető szavajárása, a kopogó eső, vagy a fülledt nyári meleg, ami a vihar előtti emelkedett légnyomással kéz a kézben jár.

A Mama nincs hozzászokva, hogy emberekkel legyen – még velünk is, a lányaival. Este fél tizenkettőig beszélt, majd fél egyig kotozott. A nylonzacskóval, amibe a gyógyszerit pakolta, a gyógyszerek alumíniumos leveleivel, a pattintós kupakokkal, a műanyag literes vízen a címkével. Ahogy kiment a mosdóba, közben a rosszabbik lábát úgy húzta, amiről bármikor felismerem a járását.
Reggel hajnalban kelt, a tyúkokkal. Bár nem tudom, hol találta őket. Újrakezdte a zörgést, a koslatást, a tétova járkálást. Hiányzik neki az otthon, és örül hogy velünk töltheti az időt.
Reggel hatalmasakat nevettünk az egész esti-hajnali randalírozáson.
A Mama csodálja, hogy Menyussal rendszerint fél tízig alszunk. Ő hatkor kel. Változtatni nem hajlandó.
Menyussal megfogadtuk, hogy ma kifárasztjuk.
Megfogadtam, hogy ma este, vacsora előtt megölöm a nylon zacskót.

Két könyvet kaptam ma. Grecsó Krisztián Megyek utánad-ját, és Eszterházy Pétertől az Egyszerű történet vessző száz oldalt. Csak Eszterházynál éreztem azt, kell nekem, de Grecsó borítója megvett kilóra. Szégyelltem is volna magam, de inkább ittam egy jegeskávét. Lehet velem van a baj, de nem tartom én semmitől sem valónak a Frei kávézót.

Imádom a Mama bemondásait. Sosem fogok tudni úgy beszélni, mint ő, Menyus sem tud. Ha majd egyszer meghal – mert mindenki elmegy egyszer –, ezt is magával fogja vinni a sírba, és én ezért fogok először sírni. Legalábbis most így gondolom.

„Kinő a fű a talpa alatt, míg arrébb lép egyet.”
„Nézd mekkora igazi cigány! De még a füle is! A libbengője!”
„Mert ennek is csak megszületni volt nehéz.”

Egy ideje már jegyzem őket.
A szállodában van még egy talpalatnyi medence. Ebben furcsa embereket látnak, Menyus és a Mama. Nekem elbeszélik, én pedig tollal, első elképzelésre leskiccelem. Az egészben a kommentárjaikat élvezem a legjobban.
„Az a pufajka testű férfi, olyan női mellel, hogy Menyusé sehol se volt hozzá képest!” – Menyus melle tökéletes. Két görögdinnye. Ha kiteszi őket – és miért ne tenné – minden férfi szeme vágyakozón dülled feléjük.
„És olyan tiszta, fényes bőre volt!  Meg a vonásai! Egy ideig csak néztük, hogy nő vagy férfi. A nagy testen, egy kicsi fej… Rajta meg egy vénséges vén nő lógott. Az sem volt kisebb darab.” Egyéb iránt a Mama kurvásnak tart. A kurta nadrágomat, és a hosszú hajamat. Este, mikor Menyussal elmentünk fagyizni a Mama rám akarta adni az egyik pólóját: friss, budmil, még ki sem bontotta. És amúgy is, ne nézzek így rá, mert ő ám tudja mi a divat, ő a Kiskegyedet járatja, én meg szégyelljem el magam!
Végül a magam ruhájába mentem fagyizni.

Menyus tegnap áthajtott a piros lámpán. Életében először. Esett az eső, feketén csillogott az éjszaka, és alig-fényben vezetett. Örömömben ültömben táncoltam a rádió szanaszét játszott dalára. Nagyon ritkán nyílik arra lehetőség, hogy úgy érezzem: hogy Menyus hasonlít rám. Ez a piros lámpás eset egy volt közülük.

Holnap hazamegyünk. Polgárnál megállunk, mert vissza kell cserélni a papucsomat, amiből már csak dacból is csak a 36-osat vettem meg, mert nekem már hatodikos korom óta harminchatos a lábam… Hát nem. Papucsból nem. Már majdnem elszomorodtam e miatt, de ma megtaláltam álmaim T pántos cipellőjét, amiből meg csak a 35-ös passzolt rám tökéletesen.

Ez furcsamód megnyugtatott. De inkább a könyvek mellett döntöttem. Úgyis messze még a vizsgaidőszak.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.