Ismét csak nehéz feladat került elém, Lola honlapkritikájának esetén. Amíg a lapot véleményeztem, rengeteg gondolat vetődött fel bennem, amik már ki tudja mióta formálódtak amúgy is, az oldal böngészése során pedig árnyalatnyit mélyültek. Sok kérdés hangozott el, amiket szeretnék kifejteni, viszont most nem érzem azt, hogy mindezt minőségin tudnám kivitelezni.

Lehete-e korosztályok közötti különbségről beszélni egy 19 és egy 16 éves gyerek - mert igen, mindketten gyermekekként élünk - között? Valóban ennyire szűk lenne már a generációs rés? A gondolataimnak még nagyban forrniuk kell, mire olyanná érnek, amivel nem sértek vérig mindenkit.

Mindenesetre a honlapkritika elkészült.

taylorgang.gp

Oké… Szóval. Honlap-kritikát kértél, és mint olyan, most tisztázni szeretném a fogalmat, hogy nekem mit is definiál ez a szó. Mert lehet, hogy neked más jut róla eszedbe, mint nekem, és már csak a félreértés elkerülése végett szeretném lefektetni, hogy én mit is teszek akkor, mikor valaki megkér, véleményezzem az oldalát. Tömören és röviden mondva: őszintén és szőrszálhasogatón szétkapom az egészet. Hogy miért? Mert szerintem egy kritika akkor jó, ha alapos, lényegre törő, építő szándékú. Ezek fényében kezdenék hozzá a lapod vizslatásának.

Már az első percben kilőtte a szememet a dizájn. Az előző margarétás layout vibráló kékje nagyban szerepet játszott abban, hogy ilyen későn érkezik a kért kritika; egyszerűen fájt a színtől a szemem, nem tudtam, egyszűen képtelen voltam rávenni magam a tüzetesebb olvasásra, mert folyton-folyvást jobbra-balra ugrott a tekintetem: a háttér, mint az Egy Gyűrű, én meg mint valami Gollam: nem bírtam másra nézni.

Aztán itt ez a Susi és Tekergő-ből – egyébként általam szeretett meséből – kivett képekkel összerakott… Háttér. Fáj. Tényleg fáj, fizikailag. Valahol legmélyen, azt hiszem a sárgafoltomnál érzek egy tompa nyomást. Ez azért van, mert a sárgafolt a tiszta látás pontja, ahol a fényérzékelő receptorok két típusa közül javarészt csapok találhatók, amik a színérzékelésért felelnek. Tekintve hogy nekem nagyon érzékeny szemem van, ezek a vibráló neonszínek rövid időn belül megölnek. Bár ez egy szubjektív hákli, azért azzal számolj, hogy hosszabb távon egy teljesen normál szemű embernek is zavaróvá válik ez a hihetetlen rózsaszín. Főleg, így modulokban fehér alappal pároztatva. Kis cuki gyilkos. Jobban jártál volna, hogyha a modulháttérnek egy áttűnéses png-t teszel, ami alatt átlátszik a mesefigurás háttér, és akkor kellemesebb lenne az összhatás.

A girl-t nem szótagoljuk – főleg nem kötőjel nélkül –, mert egy magánhangzó van benne, ebből következve egy szótagot alkot. A türkizkék is kb. ugyanazt a hatást éri el, mint a rózsaszín… Nem érvényesül fehér háttéren. Amúgy, most hogy elnézem az előző dizájnokat: egytől egyig tökéletesek. Komolyan. Kellemesek, mint egy meleg háton simítás, ami után azt suttogják: olvass még! Nem tudom mi történt, de, az a jó irányvonal, amit eddig követtél. Kezdj valamit ezzel a dizájnnal… Légyszi.

Aztán olvasom itt, hogy tizenhat egész éves vagy. Így lassan de biztosan világosodok meg, hogy: Aha, szóval hát ez a magyarázat. Az egész oldalad egy nagy mai napi 16-os. A „more tequila please” (komolyan? Komolyan? Vagy én vagyok elmaradva, és ez most akkor olyan menő, mint a Marlboro, meg az Okay? Okay. ?) Szóval… Az oldaladról és a bejegyzéseidről kritikát mondanom, körülbelül annyit tenne, mint véleményeznem a mai tizenhat éveseket. Azt meg ugye mindenki tudja, hogy „ezek a mai fiatalok” kifejezéssel kezdődő mondatok mindig mély érzelmeket kavarnak. Főleg, hogy idestova 3 egész évvel magasodok feléd, és mégis… És mégis nagyon-nagyon érezni, hogy tizenhat éves vagy. Úristen.

Tulajdonképpen egy live-chatnek, vagy egy privát facebooknak használod az oldaladat. A szöveg gyakorlatlan, és nem csak életkorod, hanem a miatt is, mert a felgyorsult életritmusod – igen, tényleg. Pörögtök, mint a búgócsiga –, egyszerűen nem fordítasz elég időt a bejegyzéseidre. Összecsapottak, amilyen rövidek, annyira rajzanak tele hibákkal. Próbálsz egy nagyon könnyed stílust felvenni, amiben azt a hatást próbálod elérni, mintha szemtől szembe beszélgetnél az olvasóval, de ez, így, ezzel a stilisztikai szinttel egyáltalán nem valósul meg, sőt még a visszájára is üt.

Nekem ez az oldal, minden, ami „túl”. Egyszerűen, túlontúl 16-os.

Nem szívesen adok pontszámot, mivel úgy érzem, szinte egy másik világból érkezik a tiédbe a véleményem. Én már egyszerűen kinőttem – avagy sosem kerültem – ebből a stílusból, ezért képtelen vagyok azt szubjektíven méricskélni. Nekem az, amit ezzel az oldallal sugárzol legtöbbször közömbös, de ha nem az, akkor negatív. Sajnálom, lehet pár év múlva máshogy gondolnám, most viszont úgy érzem, világnyi a szakadék a között, amit te adni tudsz, és amit én igényelek.

5/1,5… 2. És azt hiszem az egyetlen tanácsom, hogy várj még, komolyodj, olvass sokat, inspirálódj, gyakorolj rengeteget. Én is ezt teszem, mivel Idő és türelem, mire az ember igazán értékeset tud alkotni.