Ilyen például az a pillanat is, mikor harmadszorra megbuksz a forgalmi vizsgán. Persze nem azért mert nem tudsz vezetni, mert mint azt a vizsgabiztos is mondotta, nagyon szépen kezelem az autót, tulajdonképpen hibavonalat sem tudott húzni. Igen ám, de no. Szélike-kisasszony ugyebár, ismersz te engem, Steph, tudod, mint a forgószél. És ha egyszerre nyomom be a féket az oktatóvezetővel, ha tizedmásodpercre pontosan egyszerre, akkor is sikertelen a vizsga.

Szóval, mit is lehet ebből leszűrni, hogy harmadjára sem mentem át? Azt, hogy ugyebár három a magyar igazság, tehát egy nyomorék kaukázusi nomád bevándorló vagyok, mint arra télen is halványoliva árnyalatú bőröm utal.

Valamennyire úgy érzem magam, mint az után a végzetes, és egyben életem legelső biofizika vizsgája után. Ugyebár kínkeserves kettest kaptam a konkrét négyes átlagomra, de.. de… Mégsem olyan, bár már a forgatókönyv ott tart, hogy feléledt bennem a „csakazértis” morál, így igazából sokat reszkírozva fogok hazajönni két hét múlva is – élettan, anatómia, egyetem meg kurvaélet.

Valószínű ez egy lecke – és nem, nem szeretnék előhozakodni a pozitív életszemlélettel, egyszerűen csak, azt hiszem, adja magát. Én sosem értettem meg azokat az embereket, akik vizsgáról vizsgára vándoroltak, állítólag meglévő tudással, aztán még dékáni héten sem jött össze a dolog, vizsgakurzuson sem úgy jött ki a lépés, mint annak kellett volna, aztán már a költség-térítéses képzésre való átkerüléssel fenyegető vizsgán sikerült nagy nehezen a kettes. Mert ugye stressz, főleg mivel új rendelet szerint, ha hatodszorra sem sikerül egy vizsga a felsőoktatásban, akkor nem csak hogy elveszíti a hallgató az ösztöndíjas képzést, de az addig lejárt féléveinek költségeinek felét vissza is kell téríteni, ami orvosin (1 milka hat hónap)… kivitelezhetetlen végeredmény.

Szóval itt vagyok most, én, aki mindig mindent „A” vizsgán áttolt, sőt még TDK-zni is hívtak, aztán persze nem toltam az összes kétkedésemet kevésbé szerencsés sorstársaim arcába, de éreztem azt, hogy nem tiszta az együttérzésem. Na de aztán most. Kész. Értem.

A vizsgázás egy szerencsejáték. Nem csak egyetemen, tetem felett mormolva a latint, mint valami vizsgabiztost Teréz anyává változtató varázsigét, de akár ilyen piti kis nyomorékságon is, mint a vezetés. A legnagyobb problémám talán az, Steph, hogy amennyire elleneztem ezt az egész autósdit, most legalább annyira tetszik. Szeretem a sebességet, szeretem a fejem biccentésével átkelésre biztatni az idős néninek, szeretnék kocsival járni Debrecenbe, és nem hiszem el, hogy ennyire nyomorék vagyok. Vagyis. Legszívesebben letörném a lábamat, hogy fúj, rossz, csúnya kutya, állj a sarokba. Ez hihetetlen.

Más vizekre evezve: vége az első hetemnek ugyebár, mert most biztos nem mászok vissza Debrecenbe másfél óráért végigülve a négy órás buszutat. Körvonalazódott mind az órarendem – bliccelhető és kötelező órák, és talán, bár nem szokásom, valószínű be kell vonulnom előadásokra, már csak a saját érdekemben…

Első órán a boncteremben nyitottunk, és mint olyan a legjobb fej oktatónkkal tölttettünk el egy romantikus két és fél órát, amikor persze meghallgathattuk, hogy másodév, hát fú, aki ezt megcsinálja, abból már biztos hogy orvos lesz. Mert ugye van ez a mondás, hogy az orvossá válást az anatómia szigorlat szabja meg, az diplomaosztó idejét meg a neurológia vizsga.

Ja, ja igen, aha, tanulni kéne. Talán komolyan sem vettük volna, de ott ült a teremben rajtunk kívül nyolc ember, akik hát… Nem jött össze az előző év. És nem azért, mert nem tudták volna az anyagot, egyszerűen rosszul jött ki a lépés. A-B-C, anat szigó, aztán bikém még belefért, élettan meg… öt nap arra a szigorlatra sem elég.

Boldogságom megkoronázásaképp belinkelném a demonstráció – más egyetem ZH, de mi Debrecenben tanulunk, ezért Demonstrációnak hívjuk – táblázatomat. Legcukibb napnak az élettan-anatómia kombinációt tartom. Mindennek fényében már hétfőtől kezdve tanulok. No persze nem lóhalálában. Szokni kell ezt is.

Jelenleg relaxálok. Forró fürdőm során felhasználtam minden illóolajat, testradírt és tusfürdőt, ezen pillanatokban egy parfüméria illataiban pompázok, miközben szürcsölgetem a fekete teámat egy kellemes teaszánsz közepette. Aztán átismétlem a koponyát, meg a nervus trigeminust…. Esetleg rágóizmok.

A levelek/back to school kimaradás pedig… Nyilván előre láttam... Azt hiszem beköszöntött az idő, amikor ismét rendszertelenné válok. Jövök, ha idegrendszerem és kényszerem közösen engedi. Mivel jövök? Nem tudom. Jelenleg még tart a sikertelen vizsga utáni terápia, de gondolom majd a koponya lyukai jó terápiás terhelő hatást gyakorolnak rám. Úgyis ezzel akarok foglalkozni.

Szóval, majd mint a mesében. Hol volt, hol nem….  Leszek.

Szeretnék valami érzelgősséget kipréselni magamból, mert könnyebb lenne utána, de jelenleg itt van bennem ez a masszív érzelmi gát, hogy eredj tanulni, temetkezz el, és majd estére jobb lesz.

Valószínű így is fogok tenni.