Eml�kszem a t�ncra.

Akkor m�g fedetlen balkonk�nt �llt a verand�m, �s �gy, tet� n�lk�l n�zte a telek v�g�t, ahol meredek hegyoldalra kaptatott fel a t�lgyerd�. Az udvart m�g nem f�vel, hanem betonkever�kkel, �p�tkez�si t�rmel�kkel, �s �gig �r� l�tr�kkal vetett�k be – persze ez senkit nem �rdekelt. Aznap, a t�nc napj�n �lte a falu Borsod megye els� KISZ esk�v�j�t.

A Papa – a j�r�son t�l is keze munk�j�r�l h�res maszek kisiparos –, vil�gsz�p menyecsk�t hozott a Saj�n t�lr�l, olyat, amilyet m�r r�g nem l�ttak. Mindenki a feh�r ruh�ba b�jtatott karcs� testet akarta t�ncba vinni, �s mert a Mama – az �jasszony –, tudta a dolg�t, t�ncolt is, am�g a t�rsas�g java r�sze f�lig bele nem fulladt a h�zi p�link�ba.

Aznap sok mindent hallottam, legink�bb olyat, mint m�sok. A r�szeg kurjongat�sokat, a hol sz�vb�l j�v�, hol rossz sz�j�zzel elmormolt f�lmondatokat, amik egy boldog j�v�t k�v�ntak az ifj� p�rnak. Hallottam a falu v�nasszonyainak rosszall� k�r�l�s�t:

– N�zd csak a cs�pej�t, milyen v�kony! Biz’ nem fog az �letreval� fi�t kihordani!
Ezen k�v�l gyerekek nevet�se, �s m�g sok minden m�s is eljutott hozz�m.

�m, mikor a m�jusi langymeleg este k�kes s�t�tje aranyl� pirkadatba fordult, �s ezzel egy�tt a legtov�bb id�z� vend�gek is �lomra szender�ltek, akkor… Akkor olyat hallottam, amit senki m�s nem neszelhetett meg.

A menyasszony, a Mama, eg�szen az udvar v�g�ig s�t�lt, h�ta m�g�tt hagyva a nyitott verand�t, �s csak b�mult, b�mult felfel�, a hajnali dereng�sben sejtelmes s�t�ts�ggel kong� t�lgyesre. A f�lelemt�l k�szk�dve verg�d� csom�v� szorult a Mama sz�ve, �s nem b�rt m�sra gondolni, csak arra, odaveszne, ha az a rengeteg erd� re�borulna. M�s tudta volna, hogy ez lehetetlen. A falu hat�r�ban h�z�d� t�lgyes egy leoml�sra b�rmelyik pillanatban k�szen �ll� meredek partra felfutott facsoportk�nt �llt a hely�n, m�r j�val azel�tt, hogy ember keze nyoma l�tszott volna a vid�ken. �gy is marad az, m�g vil�g a vil�g. De a Mama ezt nem is sejthette, hiszen teljesen m�s t�jr�l j�tt – egy kies mederr� v�jt, v�lgyben fekv� b�ny�sztelep�l�sr�l – �gy abban a s�r�s�gben, ami fel� hajolt, �s elnyelte a hajnal f�nyeit, nem l�tott semmi m�st, csak saj�t k�ts�gbees�s�t.

H�vogat� s�ks�gk�nt �lt a Mama eml�k�ben a lepusztult, emberekkel zs�fol�sig telt b�ny�sztelep, m�g el�tte az �rintetlen, vad term�szet tornyosult. A f�k k�z�tt id�z� dermeszt� koroms�t�t mag�ban hordozta annak a komor tekintet�, hideg �rint�s�, �m k�ts�gk�v�l tehet�s idegennek a k�p�t, akit aznap a f�rj�nek fogadott. A h�ta m�g�tt, l�gy sz�nekkel kiboml� pirkadat pedig elhozta egy olyan nincstelen, �m Amerik�ig sz�k�tt, kesehaj�, meleg mosoly� fi� szeretet�t, ami mindig is a Mama sz�v�ben id�z�tt, �s amely �rzelem a j�v� dobban�saival szaggatott relikvi�v� fakult, de akkor, ott, azon a hajnalon, m�g f�j�n �les k�pk�nt ny�lalt a menyasszonyba a felismer�s:

Elvesz�tett valamit.

Sz�vszor�t� volt a h�rd�l� hortyog�sok k�z�tt meghallani a visszafogott zokog�st. L�tni az asztalra borul� testek egyenletes szuszog�sa mellett az udvar dereng�s�be vesz�, h�feh�r menyasszonyi ruha reszketeg r�zk�d�s�t.

Mama sok mindent nem tudott m�g akkor, viszont azzal tiszt�ban volt, hogy a fi� miatt utolj�ra s�rt. Hiszen j�l eml�kezett, arra, amikor h�t �vvel azel�tt a fi� t�tov�n meg akarta �t cs�kolni, � pedig nagy �n�rzetes tizen�vesk�nt �gy pofonv�gta, hogy a fi� alkalomadt�n – �s az alkalmat �tvenhat k�szs�ggel megadta – meg sem �llt az �ce�n m�sik partj�ig. Sok�ig gondolkodott ezen. Eg�szen addig, am�g a hajnal reggelbe nem fordult, �s az aranyl� sz�nek pedig olyan er�s f�nybe hajlottak �t, amik m�g a t�lgyes �benz�ld leveleit is langyos �rnyalatokba burkolt�k.

Keser�des mosoly h�zta sz�lesre a Mama k�nnyekt�l nyirkoss� v�lt ajk�t. Mik�zben n�zte a rengetet, arra a sajg�n f�j� d�nt�sre jutott, hogy mehet a fi�, �s maradhat a f�rje, mivel v�laszt�sa am�gy sincsen. Hov� val� is lenne a t�bbi gondolat?

Mindez�rt viszont egyre k�rte a J�istent: hogyha m�r � marad, legal�bb az a hegyoml�snyi fa, az a rengeteg az udvar v�g�ben… Csak az t�nj�n el �gy, mintha sose lett volna.