De az eredm�ny�t igen. 

S�ros massz�v� mos�dott �ssze a fel�zott f�ld �s az olvad� h�, am�g a konyhaasztaln�l �lve, az ablakon �t meredt kifel� a t�jra, ami a tavasz �s a t�l keskeny mezsgy�j�n egyens�lyozott, k�zben pedig akaratlanul is a tork�ra forrasztott egy g�rcs�sen fesz�l� �rz�st a sz�:

 – Akarom!

Mert akarta. Hogy mi�rt? Azt maga sem tudta. Amolyan �rett vonzalomnak mutatkozott ez, amit �gy gondolt, csak az igaz�n kiv�teles alkalmakkor �rezhetnek az igaz�n kiv�teles emberek.

Kiv�teles lenne a csod�latos p�rkapcsolata, �s a rom�nc sor�n, a bar�tok k�z�l egyszer csak felbukkan� �veggoly�szer�, incselked�n huncut tekintet, �s az „akarom nagyon, de nem lehet, mert tilos” mondat alatt megl�pett t�tova, f�jdalmasan kev�sszer megejtett, �s ann�l �get�bb �rint�sek?  Kiv�teles lenne a magabiztoss�ga, ahogy azzal a m�g nem is igaz�n f�rfival, ink�bb m�g csak fi�val viselkedik? Minden bizonnyal.

Ha nem is mag�t a f�rfiass� csak �ppen form�l�d� testet, de azt a n�t, aki akkor volt, mikor a fi�nak adta el� mag�t, azt a minden �leti okoss�got birtokl�, v�r�sre festett ajk�, csillog�, hossz� barna haj� persz�n�t annyira akarta, hogy a sz�ve szakadt bel�. Olyannyira, hogy moccanni sem b�rt, �s mozdulatlans�g�nak csak egy valaki �r�lt: a szomsz�d macska, aki naponta �tsz�k�tt az ablakp�rk�nyra, kinyalogatni a sz�n�ltig t�lt�tt t�lk�b�l a h�feh�ren csillog� tejet.

M�g kisebb csom�v� h�zta �ssze �k�lbe szor�tott ujjait. Fej�ben k�pek �s hangok kergett�k egym�st. Buja n�i hang suttogva �nekelt egy �lomb�li tal�lkoz�sb�l, lelki szem�nek retin�j�ra pedig r��gett a fi� csupasz kulcscsontj�nak �rz�kborzol� k�pe, amit sose �rinthet meg… Vagyis h�t… Mi�rt ne �rinthetn� meg? A n� megtenn�. M�ghozz�  olyan j�tszi k�nnyeds�ggel, �s egy olyan lehengerl� mosollyal az ajk�n, amit �l� ember fia ki nem �rdemelhet.

Cs�ggedten s�hajtott fel, m�g a kerekre h�zott macska cirmos bund�j�ra siklott r�zs�t hunyt tekintete.

A f�rfiak, olyan… Haszontalanok. Ahogy eln�zte a lust�n tejet lefetyel� kand�rt, hamar azonos�totta a k�nyeskedve h�zelg� �llatot mag�val az er�sebb nemmel. Gondolataiban m�g sok�ig ott maradt a hitetlenked� ujjong�ssal csillog� �vegz�ld szemp�r, ami csak azt harsogta:
 – „T�nyleg engem?” – mintha nem is hitte volna. Tal�n nem is hitte, ink�bb csak rem�lte. Hiszen az a magabiztos, villan�snyi n�i l�ny, aki n�ha �gy �rinti, ahogy legf�ltettebb �lm�ban rem�li, m�r r�g m�s�. Karcs� termete minduntan egy elbagateliz�lt f�rfitesthez simul, �s abban az amorf �lel�sben, a n� addig vad�t�, s�t�ts�gbe dereng� tekintete egyszerre felolvad, �s megtelik olyan �des, melenget� �rzelmekkel, amiket � sosem rem�lhet a n�t�l. A n�, a mellett a f�rfitest mellett m�r nem is n�, �s a f�rfi sem f�rfi, hanem… Valami nagyobbnak, valami eg�sznek az oszthatatlan alkot� r�szei.

�k ketten „mi” – ezt a n� is nagyon j�l tudta, ahogy ott �lt a konyhaasztaln�l, �s maga mell� k�pzelte im�dott kedvese melenget� �rint�s�t, �gy a tork�t szor�t� csom� egyszeriben v�lt arc�t megt�maszt� sim�t�ss�.

M�gis… Mit�l val� ez az eg�sz, sehov� sem vezet� v�gy�d�s?
Eml�kezett a fi�ra. Ahogy a szeme felcsillant, mikor megl�tta �t a k�z�tt a sok,  falatnyi  szokny�ban, viselhetetlen�l meredek magassark�ban vonagl� l�ny k�z�tt. �t, a b� feh�r f�rfiingben, �s az illem �ltal megszabbottan, az ujjbegy�ig �r� fekete nadr�gban, v�r�sre kent ajkakkal, �s azzal a f�ltengernyi barna k�c haj�val. � is eml�kezett r�. A megillet�d�tt, m�lyen, mindenkit�l eltitkolva t�bbet rem�l� tekintetre, �s a remeg� �rint�sre, mikor mell� s�t�lt, �s a fi� hirtelen ragadta meg a kez�t. Akkor olyan csod�lkoz�s �lt ki az arc�ra, amit visszagondolva sz�gyellt, m�g a fi� l�gyat, nagyon finoman, k�rdezve szor�tott a kez�n, �s lassan megforgatta, ahogy azt a t�ncparketten szok�s…

Ut�na felnevetett. Nem hars�nyan, csak �ppen annyira, hogy megcsillanjanak a v�r�s r�zs kontrasztja alatt h�feh�rnek tetsz�, egy�bk�nt k�z�ns�gesen csontf�ny� fogai. M�r nem is eml�kezett, mit k�rdezett a fi�t�l, de a t�tov�n, a derek�t�l �ppen csak p�r centire meg�ll� teny�rb�l s�t� forr�s�got m�g mindig mag�n �rezte.

Nagyot s�hajtva ford�totta el a fej�t a megbolondult term�szeti k�pt�l, mik�zben nekid�lt a sz�k h�tt�ml�j�nak, gondosan �gyelve arra, hogy a sz�vet �rdes tapint�sa elnyomja a fantom�rint�snyi forr�s�got.

Durc�san tette fonta keresztbe a karj�t, �s am�g lehunyta a szem�t, m�g egyszer felid�zte a keskeny nyakat, az �ves kulcscsontot, �s a lehetetlen rajong�ssal csordultig telt �vegsz�n tekintetet. Lemond� mosoly h�zta sz�lesre ajk�t.
A fi� pillant�s�nak eml�kb�li k�p�t pedig m�lyen elrejtette, egy hasonl�an semmilyen, �m sokkalta b�lcsebb napra tartogatva mindent, ami az �vegz�ld szemp�rhoz tartozott.

Azt�n fel�llt, el�vette a legszebb ruh�j�t, kifestette mag�t annak a n�nek, aki mindig is v�lni akart, �s t�rcs�zta a kedvese telefonsz�m�t.