Nagyon úgy érzem, hogy muszáj Neked írnom, mert máskülönben nemes egyszerűséggel üldözne a lelkiismeret. Merthogy megint szó nélkül eltűntem, és annyit sem mondtam, miért. Hát akkor... Íme a magyarázat! Megint ^.^"
Azt hittem, hogy a vizsgaidőszak végével rám köszönt egy végtelenül boldog időszak, amikor csak a kötelező szemináriumokra járok be, a gyakorlatokon szövetmintákat festek, meg fehérjeszerkezeteket nézek, de nem így lett... Regélhetnék rengeteg dolgot, és nyavalyoghatnék mekkora nagy fáradozást igényel ez az orvosi egyetem, de tisztában vagyok azzal, hogy mindezt én választottam, és nem szeretnélek leterhelni a nyomorommal, így hát csak annyit mondok: valóban, nem járok be előadásokra, viszont az így felszabadulttá vált időm 90%-át méregdrága könyvek feletti görnyedéssel töltöm, miközben egy igazi csontvázra vágyakozom, a fejem hátuljáról meg súg a hang: és a genetika, a sejtbiológia meg a szövettan, molekuláris biológia hol marad?
Mert ha csak anatómiám lenne...
A maradék 10%-ban pedig alszok, és megpróbálom megélni azt a minimális szociális életet, amint enged a második félév...
Öröm az ürömben, hogy 15 hét lesz mindez.... Most értem végig az első héten, és a negyedik héttől kezdve minden hétre akad minimum egy - de gyakori lesz a heti kettő - demonstráció, amikre egy fél évvel ezelőtt egy hétvégét tanultam, most viszont... Folyamatosan, napi szinten kell űznöm az ipart, mert, és ez a lényeg: ha minden demóm úgy sikerül, ahogy én azt nagyon szeretném, akkor nem lesz vizsgaidőszakom. *.* Vagyis kiválthatok minden ügyes-bajos förmedvényt, és május huszon-egynehanyadikával rám köszönt egy álomhosszú nyáriszünet, egészen szeptember elejével bezáróan.
Elképesztő, hitetetlen, szándandó, és lehet hogy még vicces is másoknak, számomra viszont eszméletlenül komoly, kőkemény valóság: ANNYIT KELL TANULNOM, HOGY EGYSZERŰEN LEVEGŐT VENNI MARAD CSAK IDŐM!!
Azt hiszem, ezek fényében már kissé érthető a visszavonulásom. Most is, épphogy csak felálltam a szövettanom mellől, és majd leragad a szemem... Igazából alig ismerek magamra. Én, aki középiskolában maximum aznap, a hajnali buszjáraton rántotta ki a táskájából a könyvet, aztán, amíg a busz Ózdról Egerbe ért, már dicséretesre tudta az anyagot...? Na, mindegy is, kihasználtam, amíg lehetett.
Most viszont úgy érzem, muszáj annyira odatennem magamat ehhez a 15, pardon, már csak 14 héthez, ahogy az csak tőlem telik. És ebbe beletartozik sajnos a levelek elnémulása, úgy ahogy sok minden más is: a hétvégék áttanulása, a délutánok lófrálását felváltja a könyvek társasága, és talán a legfájóbb pont: hogy a Bencével szervezett találkozásaimat a fejtágításra szánt randevúk fogják rövidre szabni...
Jó hír egyáltalán, hogy látom a fényt az alagút végén? Mármint a vizsgamentes vizsgaidőszakot? Most egyenlőre csak arra vágyom, hogy pihenhessek - na igen, ahányszor én ezt a mai nap elismételtem...
Azt hiszem, megyek is és alszok egy hatalmasat, hogy holnap megtanulhassam a felső végtag összes ízületét. Juhé! - amúgy, iróniát félretéve: az anatómia az, ami az összes tantárgyam közül a legközelebb áll a szívemhez.
Vigyázz magadra!
És ígérem, egy-egy szabad percemben, és természetesen az adott alkalom adtán, mikor túlcsordul abban a bizonyos pohárban az a misztikus folyadék, és akkor valami nagyon kikívánkozik belőlem, akkor jönni fog a soron következő levél. Elvégre, kinek sírjam el a bánatomat, ha nem a legjobb barátnőmnek?
Addig is: legközelebbi visszatérésem, május vége.
A legjobbakat!
guule
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés