letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Folytatnám Lizi történetét.

Tegnap úgy éreztem, meg kell állnom a levéllel.

Egyrészt a terjedelem, másrészt az érzéseim miatt.
Szóval ott ültünk anat gyakorlaton, és mindenki hasát fogva röhögött, csak Lizi bámult maga elé, mint akiből kiveszett a lélek. Azóta sem tudom pontosan, hogy mire gondolt, viszont sejtem, hogy a kegyeletsértés járhatott a fejében.

Ahogy teltek a napok, Lizi kedélyállapota meglepő ütemben javult – tényleg, csak úgy pislogtunk, hogy hogyan lehet ennek a lánynak ilyen tartása – , bár a tekintetében még mindig ott időzött az a tompultság, amit az este, a nyugodt álmok végett bevett nyugtatók okoztak. 

A hét végére már képes volt a csoporttal együtt nevetni, de azt, hogy mi játszódik le a lelkében még mindig konok hallgatással védte. Egészen a soron következő sejtbiológia gyakorlatig, ahol egy alcsoportba vagyunk beosztva, és egy hosszúra nyúlt inkubációs idő során Lizi számot adott arról, hogy milyen mélyen a bizalmában érez. Azelőtt kételkedtem benne, hogy igazán kedvelne, sokszor láttam az ő arcán is azt a megfáradt és lezsibbasztott kifejezést, amivel azok az emberek szoktak rám nézni, akik túl sok időt töltenek a közelemben, és szinte csepeg a tekintetükből a lemondó sóhaj:
 – Jaj, te lány!

Ám akkor, mikor Lizi steril kesztyűn át is érezhetően jéghideg, remegő ujjait a tenyerembe zártam, és a combomra fektettem,  és ő az arcom felé nézett, de tudom, hogy igazából nem engem látott, én pedig próbáltam tudomást sem venni a csoporttársaink felénk irányuló, kíváncsi tekinteteiről, Lizi mesélt, én meg hallgattam, és nyugtattam, és bár igazán okosat ilyenkor szólni nem lehet, azért valahol mégis valami nagyon furcsa, keserűn-hálás érzés öntött el, mert tudtam, végre van egy igazi barátom a csoportból.  

Lizi akkor mesélt nekem arról először, hogy abba akarja hagyni az egyetemet. Hogy bárhol máshol szívesebben lenne, hogy igazából minden nap egy kínszenvedés bejönne egy olyan helyre, amitől nem hogy a boldog jövőjét remélné, de egyenesen megveti.
Próbáltam terelgetni. Rávilágítani, hogy talán ez a tragédia tehetné az egyik leglelkiismeretesebb kardiológussá - tekintve, hogy az apukája hirtelen infarktusba halt bele -, próbáltam a magam szinte megszállottan pozitív életfelfogását kupicás pohárral eldönteni a torkán, de olyan merev ellenállással találkoztam, ami a csökönyös, és teljesen összetört emberek sajátja. 

Lizi azóta meglepően jól viseli magát. Mindig talpig feketében jár, de ezen kívül nehezen lehet felfedezni rajta a valós érzelmeit. Néha van egy-két elejtett, felfoghatatlanul szomorú mondata, de ezen kívül minden tiszteletem az övé. Tekintve a történteket, még mindig úgy teljesít, ahogy azt senki se várta volna tőle - mindezt pedig szinte a felére csökkentett tanulóidővel, mivel bejárós lett, hogy otthon a legtöbbet tudjon segíteni az anyukájának és a kisöccsének.

Valahogy félvállról veszi ezt az egész egyetemesdit, és szerintem így, hogy felengedett abból a görcsös idegességből, ami amúgy jellemzi az évfolyamunkat, talán még a legjobban is teljesíthetne, ha gondolatai nem szállnának ezer felé

Azért akárhogyan is jól viseli magát, és fekete ruháján kívül semmiben nem látszik meg, hogy körbelengené a gyász sűrű fekete fellege, mégis akadnak olyan pillanatok, amikor nem tudja tartani magát. Ilyen volt pl. a múlt heti anatómia gyakorlat.

Ez volt az utolsó gyakorlatunk, hogy még benn voltak a tetemeink, a hátizmokat vettünk, és a női testünkön még éppen akadt elég boncolnivaló. De ugye már így május közeledtével  nincs az, akinek kedve lenne formalinszagot szívni,  a februári buzgó boncolási vágy már mindenkiből letűnt, így senki nem hozta magával a szikekészletét, sőt még kesztyűt se, nehogy valami kóbor lélek a kezébe nyomjon egy szikét. Így a gyakorlatvezetőnk állt neki szeparálni a hátizmokat, mi meg körbegyűltünk, és kezdetét vette egy olyan önfeledt beszélgetés, ami ugye mi másról is szólna, mint az orvosisok sanyarú sorsáról, és a ránk váró megpróbáltatásokról…

Ezekbe a beszélgetésekbe a hetek múlásával Lizi is aktívan bekapcsolódott, de múlt pénteken olyan ingoványos terepre tévedtünk, mint a harmadik évben tartandó patológia gyakorlatahol a másfél órás időben kapunk egy frissen hunytat, és a boncmester útmutatásával szépen megállapítjuk, hogy mi is a halál oka. Ez… Természetesen az egyetem velejáróra, és Tibi még poénkodott is, hogy is hatos csoportos volt,mint mi, és majd péntek reggel nyolcra fog esni a gyakorlatunk, és egy átbulizott csütörtök este után majd hogyan is fogjuk támasztani a falat, és hogy fogjuk türtőztetni magunkat, hogy egyrészről ne ürítsük ki az este termékét, másrészről bele ne boruljunk a nyitott hasüregbe.

Na ekkor már Lizi arcát úgy sütötte az indulat, hogy azt a sajét bőrömön éreztem. Hát még mikor Tibi belement a boncolás ecsetelésébe, ami… Nem túl kegyeletes módszereket is tartalmaz a koponya megnyitásánál. Láttam már boncolást, emlékszem mennyire meglepett, mikor előkapták a forgóplexit, de mindezt úgy elképzelni, hogy az édesapád arcbőrét húzzák a szemüregig, nem igazán… Mit nem igazán. Ez vérfagyasztó.

Lizi nagyon esengve próbálta megtudakolni, hogy mégis minden Debrecenbe beszállított halottal így történik-e mindez. Mármint a gyakorlatozó diákok előtt, akik ezt az egész bontást megélik egy hatalmas élményként, meg hű meg há, aztán mennek enni, de előtte még kedélyesen ellőnek egy-két poént a halál okáról a boncmesterekkel.

Tibi pedig… Elég kegyetlen tárgyilagossággal közölte a lánnyal, hogy igen, ez így történik. Lizi arcán homlokig kúszott a pír, majd olyan sietve somfordált ki sírva, hogy alig tudtam követni.

Próbáltam mondani neki, hogy mindez csak a család felajánlásával történhet  - ha ők nem járulnak hozzá, nem tehetik közszemlére a boncolást. De hogy ő nem akarta engedni… Igen, szívem de mindez igazából miattatok történik, tekintve hogy öröklődő betegségek után kutatnak, meg amúgy is hirtelen halál következtében kötelező prtokoll a boncolás, és ebből fakadóan a leszármazottak védelme is elsődleges cél. Persze mindez sovány vigasz, főleg úgy, hogy tudtam, engem is nagyon megviselt volna az egy éve elhunyt Papa boncolása, csak nekünk sikerült elintézni – szomszédunk a főorvos a patológián – hogy mi ezt nem kérjük, meg aztán… Nincs prosztatánk ami elrákosodhatna, így okafogyottá is vált a feltárás…

Lizi nagyon sokáig sírt. Kibukott belőle, hogy szerinte az orvosok hibája hogy, az édesapja halott. Hogy az ő apukája ösztönözte a legjobban az egyetem elvégzésére, és hogy mennyire de mennyire tisztelte az orvosokat, és a végén mégsem tudtak segíteni rajta... A halálával távozott Lizi élrtéből egy olyan pozitív, mindig előre néző ember vígasztaló, és magabiztos háttere, ami pótolhatatlan.

Gondolom, míg sírt, és én próbáltam csítatani, megint nem engem látott, hanem az édesapját. Nem csak, ahogy emlékezett rá korábbról, hanem ezerszer felvillant előtte az összefércelt férfitest látványa. Megint előjött, hogy mennyire gyűlöli ezt az egész egyetemet, az orvosokat, és a nyáron fog végül eldőlni, marad-e, vagy inkább újra érettségizik, és teljesen más irányba fordul.

Szeretném őt támogatni, Steph. De annyira hajthatatlan. Meghallja a szavaimat, reagál is rájuk, de látom, nem hajlandó változtatni a véleményén. Mintha már el is döntötte volna, hogy nem akar semmit ettől a szakiránytól.

Pedig tehetséges! Nagyon okos…

Annyira szeretném megtartani…. Nagyobb részt saját önzőségem miatt. Ő a legjobb barátom a csoportunkból… Viszont tudom, hogy csupán ennyiért nem szabad belé beszélnem valami olyat, ami lehet, hogy megmételyezné az életét.

4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.05.05. 10:37
guule

Kérdezz csak nyugodtan, amit és amikor kedved tartja :) 
Válaszolok, még ha kis fáziskéséssel is.

Idézet
2014.05.02. 17:12
Ella

Fúha, hát köszönöm, hogy leírtad ezeket a dolgokat!
Igazából ez a sebészes ötlet úgy jött, hogy volt egy kis műtétem egy csontkinövés miatt, és amíg be nem toltak a helyre, szentül hittem, hogy márpedig én patológus leszek vagy semmi. Mielőtt egy jóadagnyi nyugtatót nyomattak belém, volt időm beszélgetni az ottani emberekkel, altatóorvossal meg ilyesmi, és szinte megbabonázva hallgattam, ahogy a legemberibb dolgokról beszélgetnek, például, hogy mi volt az ebéd, mennyi a fizetésük és hasonlók. Tehát eléggé magával ragadott a hangulata. 
Az irtózós dolog nálam is fennáll, nemsokára töltöm a 16-ot, de egy pszichológiai vizsgálat után kicsit kínosan érezném magam, mert az átlagnál jóval több pszichopatikus jellemvonással rendelkezem. Szerencsére a hidegvérem meg tudom tartani, közeli családtag halála sem kellően rázott meg, ezért valamennyire könnyebb lenne.
Ugyan, tényleg nagyon örülök, hogy olvashatlak, engem megnyertek az írásaid, szóval mégtöbb idegesítő kérdésre és kommentre számíthatsz! :D

Idézet
2014.05.02. 09:06
guule

Kedves Ella!

Jaj, te lány! Minden levelet? Ne haragudj, hogy ennyi időt elvettem az életedből, mindezen felül persze fejet hajtok a kitartásod felett, és nagyon remélem nem untad el magad annyira, hogy többet fel sem tévedsz errefelé :3

Uh... Na magáról a boncolásról még én nem írtam, mivel az első boncolásomon relavíte korán, gimi második nyarán találtam magam (vagy első?... Nem tudom) Ez nem egészen törvényszerű, mivel ugye még 16 sem voltam, de a szomszédunk a patológus főorvos, és én annyira de annyira szerettem volna patolgóus lenni, hogy addig sírdogáltam, míg be nem vitt. Életem élménye. Egyik legnagyobb.

Szóval oké, gyomorgörcs, de mellette egy hihetetlen izgalom, ami ugyan nem enged elájulni. A boncmester, akinél én voltam, lehetetlenül kedves volt. Szólt a rádió, viccelődtünk, és közben magyarázott, amit csak megérthettem a dologból. Maga a folyamat protokol szerint halad, tehát először mértvétel, bőr állagának vizsgálata, nem meghatározás, ilyen alapvetőek, aztán először koponya, aztán y vágással a belsőségek. Én csak ámultam, mikor nekem is megengedte. Hát dagadt a mellem a büszkeségtől, igazából ez nem nagy dolog, mivel rosszat már amúgy sem tehettem.

Életem második boncolása már nem zajlott ilyen feledhetetlenül. Tekintve hogy elsőre nagyon lengén öltöztem, és a légkondicionált helyiség miatt meg is fáztam, ezért mikor másodjára a gimis osztályomat, végzős nyáron beszöktették a patológiára, úgy gondoltam jól felöltözöm.. És nem is reggelizek. Hát meg lett az eredménye. Álldogálltam ott, kérdeztem is valami nagyon okosat, egyszeriben csurom vízre izzadtam, és csaknem a teremben estem össze. Kiértem a zsilipig, és ott jött utánam a biosz tanárunk - valami manófalvából szabadult, hibrid óriás lény - , felkapott, mint egy hercegnőt, és végigszaladt velem a folyosón, hogy:

- Jaj te lány, hát mi lelt téged?!

Mondom: nem reggeliztem. A sztorihoz hozzátartozik, hogy másfél óra buszútra laktam az iskolámtól... 

Az egyetemi boncolás előtt meg nagyon izgultam: mi van ha egyetlenként esek össze? Szóval a lehető leglengébben öltöztem, a pocakomat degeszre tömtem menzakajával, és nagy-nagy elhatározottan léptem be a terembe, hogy akkor game on, de... Azok a testek. Szóval ezek felajánlott testek, akiknek rendszerint nincs családjuk, vagy hajléktalanok, vagy a család ennyire megértő a "tudománnyal" szemben, és így elnézik, hogy csak évek múltán, igen-igen használhatatlan állapotban kerülhet sor a hantolásra. Ha sor kerül egyáltalán a család körében. Mielőtt mi hozzájuk érnénk, már évekig formalinban áznak, így se a szagok, se az érzet, se a tapintás nem ugyanaz, amit egy frissen hunyt tetem nyújt - ja igen. Tetem. Nem hulla. A hulla bukó, ha kiejted a szádon.

Szóvsal senki nem lett rosszul. Egyedül ugye Lizi viseltet furcsa érzelmekkel, de ha valakit, őt maximálisan meg lehet érteni. Őt sem a látvány, a szag, hanem maga az zavarja, hogy úgymond milyen felszabadultan tudunk viselkedni, miközben velünk egy szobában két tetem pihen. Na jó, ez így tényleg elég morbid, de majd.. Meglátod. :)

Én is patológus szerettem volna lenni, mert irtóztam az emberektől. Komolyan, tőlem nagyobb antiszoc kis pöcs ritkán találtatik. Orintálódj csak a sebész felé, de ha jobban belegondolok, a sebészet hímsoviniszta, a patológiáról meg csak úgy elöregednek az emberek, szóval jól esne neki a vérfrissítés. Majd rájössz. Viszont akkor ilyen morbid kis dolgokkal találkozol egész hátralévő életedben, amit viccekkel fogsz elütni, meg rádió hallgatással, énekléssel, és mikor bejön a ravatalozó egységnek az emberei, csak néznek rád nagy kikerekedett szemekkel, hogy

Idézet
2014.05.01. 11:56
Ella

 

<p style="\\\&quot;text-align:" justify;\\\"=""> Először is, muszáj tudatnom veled, hogy függője lettem az oldaladnak. Tegnap találtam rá, de már az összes levelet elolvastam, és hihetetlenül írsz! Tényleg, öröm olvasni.
Másodszor is, lehet hogy átsiklottam felette és már írtál róla, de milyen volt először boncolni/végignézni a boncolást? Milyen gondolataid támadtak? Sokan lettek rosszul a csoportodból, vagy mindenki bírta gyomorral? Szívesen olvasnék a dologról többet, mert elég erősen gondolkodom az orvosi egyetemen (legszívesebben sebész vagy patológus lennék), és érdekel, hogy hogy mennek a dolgok.
Előre is bocsánat, hogy ilyenekkel húzom az időd. :)
Ella

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon