Csak hogy egy Szózat parafrázissal nyissak; ugye mindenkinek gyönyörűségesen telt az évnyitó?

Először is: szeretnék elnézést kérni a személyes posztok kedvelőitől, hogy ennyire kritika-centrikussá váltak az elmúlt napok bejegyzései. A helyzet az, hogy kevés dologért áldható az egyetem, de egyért biztos köszönő imákba foglalják a hallgatók az intézmény nevét: és pedig, mert egy héttel később kezdődik az oktatás, mint az összes többi diáknak. Ez pedig, hagy ne mondjam. Egyben a nyári szünet legszebb és legborzasztóbb hete.

Hiszen az, hogy már mindenhol elzengték a „vissza az iskolába”, „becsengettek” „szeptember elseje” mondatokat éppen csak annyit tesz, mintha langyos balzsammal kenegetnék a lelkünket. Ám még mielőtt teljesen belefeledkeznénk a jóságba, jeges zuhanynak ott  a tárgyfelvétel, vele együtt pedig a Neptun, amit szerintem már mindenki hallomásból ismer mekkora hallgató-veszejtő kalandjáték.

Szóval hétfőtől kezdetét veszi  a második évem, amit már nem tudom hányszor vészharangoztak rám, hogy hát készüljek fel, mert valahol a tízedik hét környékén főnixhalált fogok halni, csak éppen a porból való feltámadás várat magára a vizsgaidőszak végéig. Így nézek hát elébe a mai napnak, mikor is visszaköltözöm Debrecenbe, és még minden fenn említett megpróbáltatás előtt vár rám két rendszerint nagyon odaütő buli. Az egyik ma, kedves csoporttársam rendezésében, a visszamenő orvos dinasztiák hagyományából felépített palotájukban, a másik pedig a szokásos, debreceni-orvosis nyitóbuli, ami nélkül nem indulhat félév: A Klinikanyitó, ez vasárnap este, hétfő reggel  tíztől pedig mi más is lenne, ha nem anatómia gyakorlat, rögtön boncolással kezdve. Fej-nyak jéj!

Mindennek fényében utolsó hetemet próbáltam a legkreatívabban eltölteni – eszembe ötlött ugyanis, hogy albérletünk mindahány fala csupasz fehér, és mint olyan, ebben az egy színben lehetetlen sok lehetőség rejlik, azon túl, hogy a tulaj ukázba adta, hogy a falat nem festhetjük össze. Nos ennek fényében az egész hetet a hungarocellel való barátkozással töltöttem –  amiről külön posztot szeretnék írni, taglalva a mesterkedéseim menetét –, így időm nem igazán maradt igazán mély, gondolkodós bejegyzések megalkotására. Így kerültek előtérbe a kritikák, amikkel amúgy még mindig nem végeztem. Bár élvezem a kritikák írását, mert pehelykönnyű véleményformálás, amit a mindennapi szinten is leművelek, mégis jobban esne visszatérnem a személyes hangvételemhez.

Aki régebbi olvasó, az valószínű emlékszik is az iskolaidő közben posztolt leveleimre. Valószínű, a tanév kezdetével megint úrrá lesz rajtam az a féle érzés, ami arra késztet, hogy újabb és újabb leveleket fogalmazzak meg, ezzel együtt pedig fel fog olvadni rólam a nyári nagyobb közönségnek szóló hang és általánosság.

Idő közben láthatatlan tetteket vittem véghez az oldalon: címkéztem. Bár arra energiám már nem maradt hogy egy kis cimkedobozt is alkossak, de a ami késik nem múlik. Szóval innentől kezdve bátran lehet a kis címkékre kattintani a bejegyzések alján, nagy tételben jönnek a hozzá kapcsolódó témák.

Tehát Back to School sorozatom –  amelyre most kivételesen még a köpenyem és fehér ingeim vasalása előtt szeretnék sort keríteni –,  szeretném, ha magába foglalná:

• ·         Home design: minél olcsóbban, minél kevesebbet ártva a berendezésnek
• ·         Füzetdekoráció: kedvcsináló a mindennapokra
• ·         Szeptember: az inspirációk hónapja
• ·         Keep going: tervek-álmok, csipetnyi komolysággal
• ·         Back to school must-have: mert lány és divatőrült

Szolidan most ennyi jutott eszembe, de lefogadom, hogy írás közben jobban kifejtődnek a gondolataim, a szokásos terjedelemben. Ezek a bejegyzések előre beállított időben, mindennap 17:00-kor fognak nyilvánosságra kerülni.

Bár lekéstem a gimnazista iskolakezdést, úgy gondolom, a soron következő cikkek nekik is fognak szólni, legalább olyannyira, mint az egyetemistáknak, már csak azért is, mert eddigi iskoláséveim java részét gimnáziumban töltöttem.

Nos hát akkor. Kezdjük.