Mit hozott neked?
Mikor tovaröppent, mivel távozott?
Mit hagyott ott, és mivel lettél álta kevesebb? Mit adott? Vagy csak szép és jó, és kedves és pici? Amolyan mindennapi, szívmelengető jelenség, aminek semmi mélyebb értelme nem lenne? Lehet így? Lehetséges, hogy csupán csak ennyi? Pár dekányi, szárnyalásra képes kis csoda? Vagy csupán csak egy fel-felröppenő tollas kis jószág, kinek se haszna, se jelentősége? Igen, így is, és amúgy is!
A feladat: rövid, kb. 200 szavas egyperces a madárról. Lehet kicsi, lehet nagy, a lényeg, hogy Neked jelentett valaha valamit.
A határidő: 2014. január 17., péntek - azért mert első kör, és mert tízedikén vizsgázok, és kell az idő a regenerálódásra (muhahaha)
Az elkészült szösszeneteket a ide várom, ez alá bejegyzés alá, hozzászólásként.
Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, függetlenül attól, hogy jelentkező irományos, avagy nyugis olvasó, hogyha hagyott benne az olvasott szó némi nyomot, tegye meg, és írjon egy pár szavas, építő jellegű véleményt.
Én magam miden bérkezett egyperceshez tervezem odailleszteni a minden lében kanál kis véleményemet.
Szeretném elmondani, hogy ez nem egy verseny, a cél az írástechnikai fejlődés, és a játék hangulata maga! Természetesen azért akad benne némi ajándék: szeretném, ha ez a játék minél több író kedvű emberhez eljutna, és kialakulna egy társaság, akik megismerik egymás írói modorát, formálódó stílusát, és több szem többet lát alapon, hatással lehetnénk egymás fejlődésére és hobbi-munkálkodására.
- meg az utópikus terveim :)
Nos, hát akkor hadd szóljon:
Első téma, kisMADÁR!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Na végül csak sikerült összehoznom valamit, így a félévzárás első szabad estéjén. :D Kicsit a kritériumnál hosszabbra sikerült, 274 szó, de remélem, nem olyan nagy baj!
Mikor kicsi voltam, észre sem vettem, hogy ott van. Néha hallottam a szárnyai finom suhogását, néha meg-megpillantottam az ágak védelmében, de soha nem vettem róla tudomást. A kismadárka apró volt, fakószürke tollai nem kötötték le a magamfajta kisgyermek gondolkodását. Ahogy nőttem, egyre többet hallottam felőle. Ódákat zengtek a gyönyörű színeiről, a könnyfakasztó énekéről. Keresni kezdtem a kismadarat. De már nem láttam sehol. Nagy ritkán megláttam, ahogy elrepül a fejem felett, de esélyem sem nyílt megnézni magamnak azt az apró csodát, aminek emlegették. A gondolataim éjjel-nappal a kis tollas körül forogtak Hogy nem vettem észre szépségét? Figyelmen kívül hagytam őt, de hogy tehettem ezt, ha valóban olyan elképesztő, ahogyan hallottam. Nem bírtam kiverni őt a fejemből, felülkerekedett rajtam a vágy, hogy újra láthassam, hogy végre megnézhessem magamnak azt a kis fajankót. Hosszú idő telt el, mire újból visszhangozni kezdett a fejemben a szárnyainak verdesése. Azután megpillantottam. Hevesen dobogó szívvel, visszafojtott lélegzettel közeledtem a madárhoz, ami félrefordított fejjel követte mozdulataimat. Rá kellett jönnöm, tévedtem, mindenben, amit korábban gondoltam róla. Tollai szürkék voltak, de emlékeim megfakultak, már nem emlékeztem a csábító, bámulatos csillogásra. Korábban aprónak láttam, talán valóban az is volt, de akkor, ott, testközelből, olyan volt, mintha minden más eltörpült volna mellette. Remegő kézzel nyúltam a madár felé. Ujjaim a csillogó tollakhoz értek. Szám önkéntelenül is mosolyra húzódott, tüdőmből felszabadult sóhaj szakadt fel. De hangom megzavarta az állatot, mire kitárta a szárnyát. Ijedten kaptam utána, de gyors volt, akár a villámcsapás. Keserű könnyek csorogtak az arcomon, csak bámultam a kezeim közül kicsusszanó madárkát, és végeérhetetlenül könyörögtem neki, hogy ne menjen el. De a kismadár csak újra és újra csapott egyet szárnyaival, és örökre eltűnt az életemből.