Mit is mondhatnék, Steph? Összefolytak a kezem között a történések.
A gólyabál, a kémia demó, a magatartástudományok és a könyvtárismeret jegymegajánló dolgozat kereszttüzében éppen annyi időm maradt, hogy ellustuljak, de arra, hogy felemeljem a tollamat, és levelet írjak? Na arra valahogy nem!

Visszatekintve szélsebesen eltelt ez a gondterhelt időszak is. Belegondolva pedig még mindig magamon érzem azt a malomkövet, amit az elmúlt két hétben cipeltem a hátamon.
Kezdődött az egész a kémia tanulással.
Az egyetemmel új, behatóbb tanulási módot kellett kifejleszteni magamnak – ezen minden gólya túlesik, ki az első vizsgaidőszak előtt, ki csak harmadévre találja meg a saját, testhezálló stílusát. Ez megmutatkozhat ezerszínű szövegkiemelőkben, esetleg oldalakhoz becsúsztatott jegyzetben, na de nekem… Hát, én kedves barátném: könyvet írok.

A szerves kémia kemény kétszáz oldalát kezem között forgattam, és addig-addig ültem mellette véknyan fogó kék tollammal, amíg saját könyvet nem írtam belőle, „csak a lényeg” címszóval. Bár a csukóm kiakadt, a kézírásom felvállalhatatlan szintig ocsmányult, de mégis elmondhatom: megvan a nekem való tanulási mód!
Szinte látom magam előtt a hatodév végén, majdan büszkén asztalra tornyosuló összes jegyzetemet. Ha máson nem, majd ezen meggazdagszom. Elvégre nagy ló hatodévesként majd minden egyes kétségbeesett gólya elé odaállhatok:

 – Adjak egy tuti tippet, hogyan írhatsz ötöst, mindenből?  - lelki szemeim előtt már most megjelennek az örömtől felcsillanó, ám kétkedéstől árnyalt tekintetek:
 – Lehetséges ez? – kaján mosolyom rá az egyöntetű válasz, na meg a bólintás.
 – Persze. Ennyiért, meg ennyirét.

Akármennyire is nem az én súlycsoportom az anyagiaskodás, még a hülyéskedésen keresztül is érzem, valamit majd lépnem kell.  De az még odébb van, legszerencsésebb esetben is hat évre, és az elmúlt heteimről nem is meséltem még neked!

Azt hiszem, feleslegesen untatnálak a tanulás részleteivel: ténferegtem, fetrengtem, finoman szólva is taszítottam magamtól minden képletet, aztán csak sikerült ötösre megírnom azt a nyomorék tesztet. Jöhetett volna a pihenési idő, de nem ám úgy alakultak a dolgok, mint ahogy az a  Nagy Könyvben meg vagyok írva, de nem ám!
Kedden tudtam meg a kémia eredményét, szombat távlatából pedig integetett a Gólyabál, a kettő között pedig tajtékzott egy fiatal tánctanár….
Tudniillik a Gólyabál keringős nyitótáncát ropó fiúk annyira örültek a kémia dolgozatnak, hogy táncpróba előtt elmentek inni egyet a nagy örömre, de aztán mire beértek a próbára, hogy-hogy nem annyira örültek, hogy jóformán azt sem tudták melyik  a bal, melyik a jobb lábuk.

Érthető volt a tánctanár felháborodása, viszont  a minket fogadó szívatásokat nem tudtam igazságosnak elkönyvelni. Péntek esti próbával fenyegettek, holott jól ismerik a keringős lányok sminkelési,és fodrászkodási igényeit, nem is beszélve a szépítő alvásról, na meg a 170 kilométerről, ami a szülővárosuktól elválasztja őket, mert persze haza kellett mennem, mivel minden báli kencémet ózdi kis lakályomban hagytam….
De péntekig még sok víz lefolyt a Dunán, és sok hordalékot hozott magával. Egy nagyobb probléma volt az, hogy sikerült összekapnom a lakótársammal a gólyabál előtti felfokozott hangulatban…..

De ez a csip-csup, számomra vérlázító történés külön levelet igényel.

Ne haragudj, hogy eddig nem hallattam magam felől!

Biztos vagyok benne, hogy vigyáztál magadra, én meg már húzom is elő az újabb ív papírt, hogy írjam, amiről lemaradtál!