- Én nem így szeretném a karácsonyt.

Nagyon jól esett belebújni a puha fonálból kötött sálamba, és a kabátom prémjébe, miközben a nylonharisnyás lábamat nyalogatta az a plusz egy-két fok, amit valahogy sehogy sem tudtam december végi ünnepekhez kapcsolni.
Tudod Steph, nekem a karácsony fehér és hideg. Zöld és arany. Fenyőillatú, és sütőtök ízű. Egy takarosan feldíszített örökzöld, és egy roskadásig, mindenféle földi jóval megpakolt ünnepi asztal. Jéghideg ablak, ami egyetlen érintésre bepárásodik, és amit kívülről a lágyan, meleg sárgán fénylő égősor világít meg. Halk zene – talán hegedű, de mindenképpen kisharang, és emberi szólam. Süppedős kanapék, és meleg kézfogások. Olyan mosolyok, amik a szívedben keltenek érzetet. Érted, ugye?
Ha valaki, hát te biztosan.

Erre gondoltam, amíg Bence leparkolt, kiugrott az emelt utasterű kisteherautóból, majd hetyke léptekkel odasétált hozzám. Nagyot mosolygott rám. Úgy ahogy szokott, én is úgy reagáltam, mint mindig. Dobbant egy harangkondulásnyit a szívem.
Az járt az eszemben, hogy december 24.-e ellenére úgy hiányzik a karácsony, mint még soha máskor. Pedig sokszor járt felém a Jézuska, sőt még olyan ajándékokat is hozott nekem, amikre vágytam, de mégis… Azt hiszem, értelmet kezdenek nyerni bizonyos dolgok. Hogy a karácsony lényege nem az ajándék, és hogy egy kierőszakolt családi ebéd koránt sem ér annyit, mint a csendben aláhulló fehér hó.

Ma Apámékhoz voltam hivatalos a szokásos ünnepi ebédre. A legidősebb féltestvérem megszökött – nem túlzás, szó szerint a Balatonig meg sem állt, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy vadregényes kis otthonom az Északi középhegység erdei között húzódik… Apám pedig emiatt tajtékzott. Na nem ám úgy, mint egy hisztis királylány, csak éppen úgy, mint egy érzelmeit kimutatni képtelen, átlagos férfiember. Fájdalomtól, és tehetetlenségtől lángolt a tekintete.
Apám kedvenc ünnepe a karácsony. Mint férfi, nem tud érte sokat tenni, hogy tökéletes legyen – befaragja a karácsonyfát, köteg pénzt tesz az asztalra az ajándékok megvásárlásáért –, de mint lélekben soha fel nem nőtt gyermekember, úgy szomjazza az igazi ünnepi hangulatot, mint kevesen mások.
Steph, annyira látom Apámon, hogy mennyire hiányzik mellőle egy igazi Nő. Egy olyan igazi. Tudod, aki képes létrehozni az otthont. Aki életben tartja a családi tűzhely melegét. Aki nem csak gyermeket nevel, és férjet csitít, hanem aki… Otthonná tesz egy házat. A gyereket életre és kedvességre neveli, a férjet pedig gyöngédségre és érzelmekre bírja. Véleményem szerint, ez a tehetség minden kislányban benne gyökerezik, aztán később, a megfelelő férfival párosítva a tehetség, mint tulajdonság felerősödik, aztán már csak tündököl. Viszont a bökkenő: a megfelelő párosítás, a szerencse… Néha megdöbbentően sok kéne hozzá az élethez, nem? :)

Szóval a karácsonyi ebéd. Azt hiszem, a telefonomra sebtiben letöltött játék nélkül páran, kisebb túlzással elhaláloztunk volna.  Az ebédet addig nem kezdhettük meg, míg Keresztanyám nem érkezett meg, mivel ő főzte a levest. Ám Keresztanyám mindig is mániákus késő hírében állt, ezért tulajdonképpen egy órától fél háromig a desszerten és üres kenyéren tengődtünk, próbálva megtalálni a törékeny egyensúlyt a kiadós ebédhez kellőképpen üres gyomor és az éhhalál között – mert mondanom sem kell, karácsony előtt mindenki az ünnepi ételre koplal.
Végül csak megjelent a szeren Keresztanyám, éhségtől kopogó szemek kereszttüze fogadta, majd mind úgy borultunk a tányér fölé, ahogy az a nagy könyvben írva vagyon…
Aztán kirajzolódott a szétzilált apai ágam igazi természete. Ahogy a mákos guba utolsó falatja lecsúszott, és a gondosan csomagolt ajándékok öt perc leforgása alatt szétszórásra kerültek, az emberek menetrendszerűen soroltak az ajtóhoz, és egy órával a leves felszolgálása után már újfent otthon csücsülhettem, tettetve kiéhezettségemet a karácsony második ebédére.
Mert ugye az egy dolog, hogy Apáméknál ebéd, az kötelező. De a Mama kosztját szívvel-lélekkel kell fogyasztani, mert ugye azt meg muszáj…
Szóval javarészt evéssel telt a napom, majd mikor Bence kimentett,és elmentünk hozzájuk ajándékátadásra, nálunk harmadjára is végigehettem a magyar tradicionális ünnepi menüt, kezdve a halászlével, zárva a mákos gubával…

Jelenleg moccanni sem bírok, és attól eltekintve, hogy egész nap semmit sem csináltam, mégis rettentően fáradt vagyok.
Talán azért, mert tudom: tanulnom kéne… Harmincadikán vizsga.
A mellékes dolgoktól eltekintve, akadt azért tökéletes karácsonyi élményem: Bencével töltöttem a hétvégét, lenn Debrecenben, és holnap, ha egy picit kipihiztem magam, esküszöm mesélek róla neked :) És nem csak a csipetnyi tökéletes karácsony-élmény miatt, hanem azért is, mert Menyus hatalmas féltékenységi jelenetet alakított egész hétvégén….
De ezt most hagyjuk.
A lényeg:
Bár nagyon fáradt vagyok, de nagyon szeretlek, Steph.
És tudom, hogy el fog jönni az idő, amikor lesznek kiskölkeim, és valamennyinek te leszel a keresztanyja. Te, mint keresztanya, sosem fogsz késni az ünnepi levessel, a hó pedig minden egyes karácsonykor olyan lágyan fog szállingózni, mint ahogy az a kötelessége. A gyerekek szép, betlehemes dalokat fognak énekelni, és a jövőbeli mákos gubámnak meg párja nem lesz kerek e világon.