letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Old habits die hard.

But seriously: should they pass away this hard?

Íme, Steph, január első levele, és bár nagyon szerettem volna rendezett, inspiratív, művészi, egyszóval olyan szösszenetet rittyenteni neked, ami magába foglalja a szilveszteremet, az elmúlt évemet, a jövőbeli vágyaimat és céljaimat, mindezen túl előnyösen kiemeli a pozitív tulajdonságaimat, míg a negatívakat kellemesen árnyékoló fátyollal fedi... Akármennyire is áhítoztam egy ilyen idealizált levél után, rá kell jönnöm: csak annyira létezhet eme csoda, mint az abszolút fekete test, aminek az abszorpciós tényezője egy...
Sajnálom, de így, január első szavaiban a nyavalygásomat kell meghallgatnod:

Két nap alatt öt tétel…

És tudod mit csinálok, tudod mit? – Már nem az elkeseredés beszél belőlem. Egyszerűen dühös vagyok. igazándiból annyira fel vagyok háborodva önön lustaságomon, ami javarészt negyedik hatványon arányos a nyomorékságommal, hogy szinte ordibálok magammal, miközben a hajamat tekergetem, és rágom a számat, és még a homlokomba ágyazott pontnyi kis miteszerek kikaparásának is nekiestem – természetesen mikor máskor, mikor holnap Bence moziba visz és én, mint félénk női lélek rohadt sokat adok a szép bőr látszatára?

Szóval mit csinálok a fizikázás helyett?

  • Disney betétdalokat hallgatok. Tangled, Frozen, Brave,  és gyermekkorom örökzöldjei, ugyan mindegy! Már minden egyes kis szólam és hajlítás ott csen a fejemben,úgy, hogy a magyar és az angol szinkron szétválaszthatatlan egyveleget alkot.
  • Harry Potter párosításokon felváltva szörnyülködök, és olvadozok. Attól függ, mi kerül a szemem elé. Jelenleg a Hermione/Remus/Sirius hármastól nagyobb hátast szoktam dobni, mint a Malfoy-isten-szőke-érinthetetlen-apa-fia-közös-sárvérű-Hermione-szerető triótól, de akadnak aranyos, megmosolyogtató párosítások is… Mondjuk, mikor Dracót Perselusszal vagy Luciusszal, megdöbbentően rövid, egy A4-es oldalnyi fejezet alatt dugják ágyba, azon csak elképedve tudok pislogni…
    Aktuális álmom találni egy igazán szép, saját szívemet megmelengető, tökéletes fanfictiont, ami úgy visszadja Bellatrix Lestrange-t, mint ahogy azt illik. Elmebetegen, élvetegen, tökéletesen - természetesen ilyet széles e interneten csak keresve találni, és ha igen, akkor még véletlenül se angolul... De nem baj! Rengeteg időm van, és amúgy is, mindent el akarom b*szni, és még véletlenül se fizikázni!
  • Harmadszor pedig: rajzolok. Kiindulva onnan, hogy kis füzetkét vezetek, kizárólag a képleteknek, és felbuzdulva Flóra eszméletlenül gyönyörűséges posztján, na meg önön lustaságomon, nagyon nekiestem a művészkedésnek. Persze csak a tőlem telhető rajzos képességekkel mérten… Íme a kedvenc lapjaim:

Szörnymanó és a fizika... És a lustaságom netovábbja...

Újra fefedeztem, hogy lapul a fiók mélyén vízfesték, és arra is újra rájöhettem, hogy képtelen vagyok ecsetet kezelni. De ha már összemaszatoltam egy próbalapot, akkor lefröcsögtettem azt, amit le lehetett :)


Két tétel között ugyan mi más is juthatna eszembe, mint egy Ady idézet? És ha már ott tartunk keressük meg az egész verset! És a akkor a környező verseket is... Áh, egye fene legyen ez a szenvenciája a kötetnek.!Úh, dehát ez az ember egy zseni, és amúgy is, a szívem csücske a szerelmi lírája, legyen hát az egész kötet! Mi? Hogy megint elment egy nap?...

Nagyon szeretnék változni, Steph.
Minden napra felállítok egy napirendet, aztán csak szönyülködve nézem, ahogy kifolyik a kezemből a idő, és nem tudok uralkodni a bosztásomon....
Nem is tudom, hogy zárjam le ezt a levelet.
Azt hiszem, csak el akartam mondani neked, hogy hogy haladok. Mert Menyus látja, és a fejét csóválja, Bence viszont nem lát, és szentül hiszi, hogy úgy tanulok, mint a kisangyal. Ezért nem találkozott velem az elmúlt két napban, és ezért visz el holnap a 47 Roninra, mert hogy megérdemlem, mert úgy tanulok, és nekem pedig nem marad más, csak a szégyenérzet, és a motiváció.

Szent küldetésem holnapra:
Délig behozni a mai nap lemaradt 5 tételt, majd öt óráig átnézni 10-et. Mondjuk ne teljesen zagyva, az utolsó napra jutott 40 tétel közül 10-et, hanem azok közül 10-et, amikre négy napot szántam.

Tudod, Steph... Az  a legrosszabb, hogy tudom, mi volt a hibám, és mégis úgy érzem, azt tapasztalom, hogy képtelen vagyok változtatni magamon. Visszahúzó erő az, hogy megvan a kettes, és soha többet nem kell foglalkoznom a fizikával, viszont motiváló erő a maximalizmusom, és mindnen egyéb lovagi erényem.

Igazán remélem,hogy holnap képes leszek erőt venni magamon. Nagyon ideje lenne.

Címkék: lustaság vizsga
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.01.07. 12:50
shade

Megkésve olvastam el ezt a leveledet, mert engem is magába szippantott a tanulás nevezetű szörnyeteg... Vagyis hát csak szippantana, ha nem állnék ellen. Az ellenállásban tudod, hogy nagyon jó vagyok.

Én is hasonló tüneteket diagnosztizáltam magamon, mint te, kedves guulém. Én is rákattantam a Disney-dalokra, jelenleg a Frozent és a Brave-et hallgatom nagy lelkesedéssel, és próbálok skót akcentussal énekelni kappanhangomon. Egy angol-töri szakosnak ez pont jó, majd szörnyülködhet a tanár, ha angolul szólalok meg *gonosz kacaj, őrült vigyor*.

A fanfictionos veszedelem nem ért el, tudod, hogy nem szeretem ezt a műfajt, viszont film- és sorozatmániám a tetőpontját verdesi (ma jött ki a Teen Wolf legújabb epizódja, most éppen azt várom hogy töltődjön le). Tegnap megnéztem a Frankenweenie-t, előtte meg egész nap tévét néztem, mert tök jó filmek mentek, közben pszichológiát tanultam (de sikerült, 4-es lett a vizsgám, szóval tudok valamit). A fanficcelést én ezzel helyettesítem.

És igen, újra rajzolok. Csak firkákat, de néha-néha a kezembe veszem a ceruzát, és csinálok velük valamit. Tegnap például Katniss-t skicceltem, miután megnéztem a Frankenweenie-t, és olyan jól elment így a nap, miközben nyakamon még 3 vizsga.

Az idő meg csak rohan, én pedig ott állok egy helyben, és csak nézem, ahogy elsuhan egyik óra a másik után. Szörnyülködök rajta, hogy már megint semmit nem tanultam, aztán elröhögöm magam, és azt mondom, hogy fuck this shit, és eszek egy csokit.

May the grades be with you!

shade

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.