letters.to.stephanie

 

Dear Stephanie,

Az elmúlt napok megviseltek.

Nem külön-külön, hanem egyben, úgy, mint mikor tornyot építenél, de túl sok mindent halmozol egymásra, és a végén menthetetlenül meginog a tákolmány

De a jó hír az, hogy nem dőltem össze, és áll még az én kis tudástornyom, de kezdem az elején, nevezetesen a naptól mikor is nyakamba vettem a negyed országot, és miközben gurultam lefelé Debrecen az tudományos városába, azt sem tudtam hogyan helyezkedjek azon a fél méterszer fél méteres ülésen, hogy a sejtbiológia könyv képe a legjobb szögben essen a retinámra, és még a nap se süssön kormosra.

Olyan furcsán jó érzés töltött el, mikor beléptem az albérletembe, amit nehéz szavakba önteni. Úgy éreztem, amíg sebtiben kipakoltam a bőröndömet, hogy az otthonom bővült egy szobával. Merengős mosollyal az arcomon hordoztam körbe a tekintetem a szobám négy falán, és az örömködés pár percében még a vizsgaidegbaj miatti érgörcs sem környékezett.

Azt, hogy mégis mennyire izgultam, mennyi mindent szerettem volna pár óra leforgása alatt átismételni, hogy mindezek miatt hányszor hívtam fel a velem együtt vizsgázó csoporttársamat, Nem-Te-Gábort, csak azért, hogy végre ne az erkélyi alkonyatnak, hanem valami élőlénynek fossam a szót, és aztán mindezek után milyen rosszul tudtam forgolódni, nem részletezném. Mindenki érzett már hasonlót, szerencsés esetben legelőször az érettségi szóbeli napja előtt, így azt hiszem nem kell nagy képzelőerő az állapotom megértéséhez ha azt mondom: anafázis promóciós komplex.

Így virradt fel a vizsga napja, és így ültem be írásbelire, mivel is adott 'A' és 'B' rész. 'A' rész 20 pontos kis csekélység, aminek megírására 10 perc áll rendelkezésre, és melyből ha 14 pont nincs teljesítve, akkor már kapásból megbuktál, de ha túlélted az 'A' részt, és az egész dolgozaton elért eredményedhez hozzáadva az év közben szerzett plusz pontokat 75%on felül teljesitesz, akkor vagy megbékélsz a hármassal, vagy mész és szerencsét próbálsz a szóbelin. Reggel kilenctől írtunk, majd az írásbeli eredményének hirdetését délután négyre tűzték ki, mindezek után pedig a szóbeli eljövetelét vártuk.

Éppen ezért a köztes időben elvonultam az albérletembe, aludtam vagy két órát, majd felkaptam a szóbelire szánt fuxaimat, és szép szoknyámat, majd az egészet megkoronáztam az egyik kedvenc fekete szalagszandálommal, és már neki is vágtam annak a csekély 10 perces sétának, ami a bérletet összeköti az egyetemmel, mikor fejen vágott a felismerés: nem számoltam a hatalmas meleggel, és azzal, hogy mind e miatt úgy fog izzadni a talpam, hogy az egész lábam minduntan úgy fog előre csúszni a szandálban, hogy a laza 10 perces sétát 30 perc szenvedésként éltem meg.

Amolyan 'walk of shame' stílusban botladoztam végig az utcán, minden járókelő: "szegény hülye tyúk, minek vesz fel magassarkút, ha nem tud benne menni" pillantásával kísérve, pedig tudod, Steph! Te aztán tényleg tudod, hogy a tánc miatt már nyolcadikos koromban tisztességesen tudtam magassarkúban akár futni is, meg aztán, mivel melletted meg Bence mellett folyton valami alulfejlett törpének tűntem, így elég gyakran viseltem is... Na de ez a harminc perc...

Már a felénél ott tartottam, hogy a következő biciklist leszólitom, hogy adok két ezer forintot, csak vigyen be az ÉTKig. Normál esetben Debrecen zsúfolásig telt egyetem felé száguldó, biciklistákkal, de miután megfogant bennem eme elhatározás, még a környéken se lehetett hallani egy árva kerócsengő halk neszét sem.

Mikor végre elértem a célomat, a bemutató termet, akkor már arra jutottam, hogy inkább mezítláb fogok bemenni vizsgázni, mintsem abban a csodálatos cipőnek álcázott átokban, na ekkor, egyik csoporttársam elejtett megjegyzéséből kiderült, hogy az albérletben hagytam... Nemcsak a saját, de az egyik csoporttársam rám bízott indexét is. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor azt hittem: sírva fakadok.

Taxiba be, cipőt le, mezítláb fel a másodikra, index, váltócipő, vissza az egész, és, és... Én nem tudom milyen 'gazdag apuci bedugta szegény hülye picsát az egyetemre' tipusú lánynak nézett a söfőr, de, tudod mit, Steph? ... Nem is érdekel. Végül megpillanthattam a falra kifüggesztett összesítőt: Isteni közbenjárásnak, és valami furcsán szerencsés csillagzatnak hála, 93% körül sikerült teljesítenem.

Örvendezve vártuk Nem-Te-Gáborral a sorsunkat a szóbelire, mikor egyszer csak isten hangjaként érkezett az ige: ma már nem szóbelizhetünk, mert nincs benn tanár...

Leforrázva, hatalmasakat, lehetetlenséget sejtve pislogtunk, miközben próbáltuk elmagyarázni pusztán azzal, hogy az ország két másik végében (Ózd és Budapest) lakunk, hogy amúgy annyira elegünk van ebből az egész sejtbioszból, hogy már két napja azt sem tudjuk hogyan toljuk be még több infót abból a 800 oldalas könyvből, hogyha most azonnal nem engednek minket szóbelizni, akkor helyben harakirit követünk el. Mert mikor van a következő időpont? Jövőhét kedden. Aha. Jövőhét szerdára már másik vizsgát vettünk fel.

Szóval álltunk ott az indexünket szorongatva, a dolgozatból megajánlott négyesünkkel-ötösünkkel, és vártuk dacos ragaszkodásunk feleltért futott eredményét. Igazából már ki sem akartuk dolgozni a tételt, mind a ketten annyit tanultunk, hogy 10 perc alatt lefeleltünk volna, csak hogy végre vége legyen.

Látva mesebeli elszántságunkat, nagyokat kuncogva azon, hogy milyen kis céltudatosak vagyunk, legutoljára már csak intettek, hogy menjünk, megkérdezik Panyi Gyurit, hogy lefeleltet-e.

Steph... Emlékszel, mikor életem első egyetemi vizsgájára kettest, meg egy megalázását kaptam egy moderálhatatlan férfi állattól, és mikor sírástól remegő viszláttal elhagytam a termet, csak abban reménykedtem, hogy soha többet nem hallom a nevét? (ha te is újra szeretnéd élni az élményt, itt megtalálod az ezt taglaló levelet) Éreztem a hátam mögött lecsapó mítikus villám elemi erejét, és gondolkodás nélkül, magátol nyílt a szám:
- Akkor jövök jövő héten.

Olyan jót nevettek rajtam, hogy vègül Goda Katalin - akinél való felelésért, amúgy azóta könyörgöm, hogy kezembe vettem a sejtbiosz könyvet -, felajánlotta, hogy holnap reggel fél kilenctől számot adhatunk nála a tudásunkról.

Nem-Te-Gáborral megittunk egy hatalmas üveg, hideg sört az anatintézet előtt, miközben ki beszéltük minden fájdalmukat, és megmentettem egy lepkét. A napot megkoronázandó pedig még a vacsorának szánt mirelit pizzám is odaégett.

Amúgy ötösre feleltünk. Mind a ketten. És még TDK-zni is hívtak.
!!FUCK OFF CELLBIOLOGY!!!

Címkék: egyetem vizsga

A helyzet az hogy kedden vizsgázok sejtbioszból

Csak mondom, nem írni jöttem – bár szeretnék

Tudod, Steph, hogy az életem hierarchikus. Akárhonnan nézem, a család, a párkapcsolatom és a tanulmányaim alkotnak egy olyan forgó triumvirátust, amelyek mint a vetésforgó, szezonálisan elfoglalják az első helyet, és most a tanulmányaim kerültek sorra. Ezzel együtt a család és Bence másodjára, az írás-olvasás pedig a messzemerengő harmadik helyet foglalta el. Van ez így. Szerencsére nem túl sokáig.

Nem mondhatom azt, hogy rossz, mert ha valaki megkérne, jellemezzem a sejtbiológiát, azt mondanám; nagyon érdekes, csak még annál is töményebb. Mondjuk ehhez a halálos koncentrációhoz nyilván nagyon beleadja egy bizonyos Szabó Gábor a sulykot, lő eszméletlen agy, kinn Philadelphiában két évig kutatócsoportot vezetni, majd hazajött nekünk előadást tartani, de még előtte írt egy könyvet. Áh-áh. Tisztelem én az ő nagy agyát, de ő is mérlegelhetné az én kis agyamat, és mondjuk félúton, használhatna érthető szavakat. Vagy mondatszerkezeteket…

Tudod, Steph, vannak ezek az emberek, akik egyszerűen képtelen átadni azt a hatalmas tudást, amit évek kemény munkája során halmoztak fel. A fenn említett úriember is ilyen, és tekintve, hogy ő az intézetvezető, ezért rengeteg előadást tart, rengeteg fejezetet ő írt a könyvből, mi pedig rengetegszer emlegetjük a nevét.

Azt hiszem egyik agyérgörcsöm alkalmával dühödten ütöttem fel a könyv elején, keresve a bevezetőben valami kis útmutató iránt, hogy akkor most a lap alján, a lábjegyzet felé, a lábjegyzet betűméretétől 0,5 pixellel nagyobban szedett szöveg akkor lényeges-e, mérvadó információ, felesleges, vagy éppen e miatt fognak kitenni vizsgáról, akkor egyszer csak szembe jött velem az a dőlt betűs szöveg:
„A könyvet édesapám emlékének ajánlom.”

Én meg tartottam a jobb kezemben kijelölt oldalig átívelendő négyszáz lapot, néztem erre az egy, dőlt betűkkel szedett sorra, és a mellett a rengeteg minden mellett amit már az agyamba tömtem, egyszer csak éreztem: elfolyik a szívem.

Szóval kedden vizsgázok.
Nem mondom, hogy nagyon faszán állok, nem mondom, hogy nagyon rosszul, pont úgy állok, hogy minden rendben lesz. Éppen csak kettő tételt (értsd: 40-50 oldalt) dolgoztam fel feleslegesen, és csak kettő tételt (értsd: 20 oldalt) hagytam ki, mert én az előadások szerint haladtam, és még az előadásokat nem frissítették, így elkalandoztam a fertilizáció és a sejtmotilitás felé, addig a tematikában ott villogott: sejt-vírus, sejt-baktérium interakciók. Agyfasz.

Nem mondhatnám azt se, hogy olyan brutális iramban tanulok, hogy ne lett volna időm Neked levelet írni. Egyszerűen arról szól a fáma, hogy azokban a 20-40 percekben kifekszem, picit mozgok, céltalanul bolyongok a házban, képeket nézegetek, várok valami világmegváltó hírt a facebooktól, és mindeközben én… Én nem is ezen a világon vagyok. Szóval teljes képtelenségnek tartom, hogy érdemi levél folyjék ki a kezem közül ezen intervallumokban, úgyhogy inkább meghagyom az írás örömét szebb időkre, mondjuk kedd utánra, amikor is majd beszámolok szívmelengető élményeimről.

Menyus tegnap osztálykirándult, én sikeresen túléltem az első vezetési órámat, ezen kívül Bencét nem akarják Svédországba  vinni, szóval lesz mit mesélnem.

So long till Tuesday!

 

Címkék: egyetem vizsga

Túléltem.

8 pont. Megvan a négyes anatból

Mondanám, hogy virul a fejem, de igazából nem. Miután megtudtam, hogy Hegyi Zolinál leszek, körülbelül beporszívóztam a könyvet, a mindent, és mikor úgy mondtam az erek lefutását, ahogy az a nagy összefoglaló táblázatba bele volt írva:

 – Az úgy nem jó. Ennek már nem az a neve itt…

Gondolom mindenhol van egy ilyen ember. Egy ember, aki általában férfi, és adott számára egy jó kis, derengős-merengős háttérsztori (mondjuk, hogy anno nem vették fel az orvosira, csak az agrármérnökire, és ezért elvből utál mindannyiunkat. Mondjuk), mindehhez társul még egy kiegyensúlyozatlan szerelmi élet (mert minden hapsival lehet bírni, hogyha az asszony otthon leápolja az egóját), és persze ráadásnak ott az a karakteres arc, ami egy az ezerből.

Hegyi Zoli mindezzel rendelkezik véleményem szerint, és nem tellett bele egy-két feleltetésbe, hogy már pályafutása elején futótűzként terjedt el a híre… Miszerint a legapróbb részletekig, a legösszezavaróbban, és ha olyan napja van, akkor minősíthetetlenül embertelenül kérdez.

Mikor megláttam, hogy ő feleltet… Nem mondanám, hogy egy világ omlott bennem össze. Inkább csak gyomortájon zabszemnyi méretűre szűkült valamim, aztán onnantól kezdve azt se tudtam, hova kapjak, de mégsem abban az idegbeteg stílusban. Ha szakszerű szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy valahol az epilepsziás roham és a rezignált mélabú között félúton egyensúlyoztam, még még egyszer benyaltam a hátizmokat, a mellkast, és még egyszer átrágtam magam a koponyán. Na jó, azért még egész nap nem tudtam megülni a fenekemen, igazából akkor nyugodtam meg, mikor kihúztam a tételt.

Maxilla, és arckoponya csontjai. Na mondom, oké nem lesz ezzel akkora gáz. Ahogy telt-múlt az idő, kidolgoztam a tételem, és figyelemmel kísérhettem csoporttársaim feleleteit, majd a végén már egészen elkényelmesedve ültem le, és rá kellett jönnöm, hogy nem ő a tűzokádó sárkány… De a koponyányi manó minden bizonnyal.

Szóval mondom-mondom, és engem… Nem igazán lehet megfogni az idegekkel, de minden válaszomra olyan pofát vágott, hogy azt hittem mindjárt szívinfarktust kapok – mert ugyan miért nézne rám azzal a minden e világi fájdalmat imitáló arccal, hogyha nem orbitális hülyeséget mondanék? Na ugye, hogy csak azért, hogy belebonyolódjak.

A ragozásba, az utolsó kis minden nyomorékságba  is belekötött – sokszor még a tankönyvi szövegnek ellenmenve, végül eljutottunk oda, hogy ad nekem nyolc pontot, de csak azért nem hét, mert én voltam ma az egyedüli értékelhető produkció.

A csoporttársaim hatalmasra kerekedett, izgulós tekintettel vártak a folyosón:
 – Na?
 – Nyolc pont.
Olyan őszintén, megkönnyebbülten sóhajtottak fel, Steph, hogy mostmár sajnálom hogy én ott siránkoztam a magam keserű érzésein. Merthogy én ezt nem nyolc pontra tudom, az hétszentség. Meg az is, hogy rajtam kívül senkit nem engedett át, szóval örülhetnék, mint majom a farkának. Igazából, valahol örülök is. Vége van!

Kiváltottam az anatot! Négyes lettem belőle, és ezen az sem változtatott volna, hogyha 10 pontra találok felelni ennél az embernél.

Azt hiszem a fáradtság miatt nem tudok örülni igazán. Még holnap egy dolgozat… Aztán csütörtökön elverem az összes spórolt pénzemet, és este pedig ünneplek a szép új ruhámban J

Címkék: egyetem vizsga

Old habits die hard.

But seriously: should they pass away this hard?

Íme, Steph, január első levele, és bár nagyon szerettem volna rendezett, inspiratív, művészi, egyszóval olyan szösszenetet rittyenteni neked, ami magába foglalja a szilveszteremet, az elmúlt évemet, a jövőbeli vágyaimat és céljaimat, mindezen túl előnyösen kiemeli a pozitív tulajdonságaimat, míg a negatívakat kellemesen árnyékoló fátyollal fedi... Akármennyire is áhítoztam egy ilyen idealizált levél után, rá kell jönnöm: csak annyira létezhet eme csoda, mint az abszolút fekete test, aminek az abszorpciós tényezője egy...
Sajnálom, de így, január első szavaiban a nyavalygásomat kell meghallgatnod:

Két nap alatt öt tétel…

És tudod mit csinálok, tudod mit? – Már nem az elkeseredés beszél belőlem. Egyszerűen dühös vagyok. igazándiból annyira fel vagyok háborodva önön lustaságomon, ami javarészt negyedik hatványon arányos a nyomorékságommal, hogy szinte ordibálok magammal, miközben a hajamat tekergetem, és rágom a számat, és még a homlokomba ágyazott pontnyi kis miteszerek kikaparásának is nekiestem – természetesen mikor máskor, mikor holnap Bence moziba visz és én, mint félénk női lélek rohadt sokat adok a szép bőr látszatára?

Szóval mit csinálok a fizikázás helyett?

  • Disney betétdalokat hallgatok. Tangled, Frozen, Brave,  és gyermekkorom örökzöldjei, ugyan mindegy! Már minden egyes kis szólam és hajlítás ott csen a fejemben,úgy, hogy a magyar és az angol szinkron szétválaszthatatlan egyveleget alkot.
  • Harry Potter párosításokon felváltva szörnyülködök, és olvadozok. Attól függ, mi kerül a szemem elé. Jelenleg a Hermione/Remus/Sirius hármastól nagyobb hátast szoktam dobni, mint a Malfoy-isten-szőke-érinthetetlen-apa-fia-közös-sárvérű-Hermione-szerető triótól, de akadnak aranyos, megmosolyogtató párosítások is… Mondjuk, mikor Dracót Perselusszal vagy Luciusszal, megdöbbentően rövid, egy A4-es oldalnyi fejezet alatt dugják ágyba, azon csak elképedve tudok pislogni…
    Aktuális álmom találni egy igazán szép, saját szívemet megmelengető, tökéletes fanfictiont, ami úgy visszadja Bellatrix Lestrange-t, mint ahogy azt illik. Elmebetegen, élvetegen, tökéletesen - természetesen ilyet széles e interneten csak keresve találni, és ha igen, akkor még véletlenül se angolul... De nem baj! Rengeteg időm van, és amúgy is, mindent el akarom b*szni, és még véletlenül se fizikázni!
  • Harmadszor pedig: rajzolok. Kiindulva onnan, hogy kis füzetkét vezetek, kizárólag a képleteknek, és felbuzdulva Flóra eszméletlenül gyönyörűséges posztján, na meg önön lustaságomon, nagyon nekiestem a művészkedésnek. Persze csak a tőlem telhető rajzos képességekkel mérten… Íme a kedvenc lapjaim:

Szörnymanó és a fizika... És a lustaságom netovábbja...

Újra fefedeztem, hogy lapul a fiók mélyén vízfesték, és arra is újra rájöhettem, hogy képtelen vagyok ecsetet kezelni. De ha már összemaszatoltam egy próbalapot, akkor lefröcsögtettem azt, amit le lehetett :)


Két tétel között ugyan mi más is juthatna eszembe, mint egy Ady idézet? És ha már ott tartunk keressük meg az egész verset! És a akkor a környező verseket is... Áh, egye fene legyen ez a szenvenciája a kötetnek.!Úh, dehát ez az ember egy zseni, és amúgy is, a szívem csücske a szerelmi lírája, legyen hát az egész kötet! Mi? Hogy megint elment egy nap?...

Nagyon szeretnék változni, Steph.
Minden napra felállítok egy napirendet, aztán csak szönyülködve nézem, ahogy kifolyik a kezemből a idő, és nem tudok uralkodni a bosztásomon....
Nem is tudom, hogy zárjam le ezt a levelet.
Azt hiszem, csak el akartam mondani neked, hogy hogy haladok. Mert Menyus látja, és a fejét csóválja, Bence viszont nem lát, és szentül hiszi, hogy úgy tanulok, mint a kisangyal. Ezért nem találkozott velem az elmúlt két napban, és ezért visz el holnap a 47 Roninra, mert hogy megérdemlem, mert úgy tanulok, és nekem pedig nem marad más, csak a szégyenérzet, és a motiváció.

Szent küldetésem holnapra:
Délig behozni a mai nap lemaradt 5 tételt, majd öt óráig átnézni 10-et. Mondjuk ne teljesen zagyva, az utolsó napra jutott 40 tétel közül 10-et, hanem azok közül 10-et, amikre négy napot szántam.

Tudod, Steph... Az  a legrosszabb, hogy tudom, mi volt a hibám, és mégis úgy érzem, azt tapasztalom, hogy képtelen vagyok változtatni magamon. Visszahúzó erő az, hogy megvan a kettes, és soha többet nem kell foglalkoznom a fizikával, viszont motiváló erő a maximalizmusom, és mindnen egyéb lovagi erényem.

Igazán remélem,hogy holnap képes leszek erőt venni magamon. Nagyon ideje lenne.

Címkék: lustaság vizsga

Megkapni életed első pofonját, még akkor is, ha az egy előrefelé taszító hátba lökés…

… Nehéz dolog.

In medias res: „Az egész éves teljesítményét figyelembe véve, nem buktatom meg. Ez egy kettes, és jöjjön javítóvizsgára” – mondta nekem a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet vezető fejese, majd hatalmas óriástenyerébe fogta az én szép, zöld műbőrkötéses indexemet, és azzal a vastag tollas macskakaparásával bevéste az én csodálatos ötöseim mellé az elégségest.

Én meg felálltam, nagyot kapaszkodtam a kilincsbe, sok sikert kívántam a felkészülő többieknek, majd elköszöntem, a folyosón behívtam a soron következőt, majd a lépcsőn már a számat harapdáltam, és próbáltam visszanyelni mindazt a keserűséget, ami a torkomat vasmarokkal szorította, a szememet pedig savként csípte.
Akkor ért mellém az egyik csoporttársam:
 – Neked köszönhetően meglett a hármas! Csak a tételeidet olvastam, azt se mindet, és… - A többit nem hallottam, mert akkor már zokogtam.

Soha nem csalódtam még ekkorát magamban, Stephanie…



 

Elment a karácsony. Tényleg, amúgy, mint ahogy szokott. Mindenkinek sitty-sutty módon, számomra pedig finoman szólva idegőrlően unalmas, eltúlozva kínkeserves biofizikázással. Úgy haladtam, ahogy szoktam: megdöbbentően koordinálatlanul. Még az elején egy nap ha két tételt átnéztem, aztán tegnapra negyven tétel maradt a hatvanból, és hát… Mondjuk úgy, hogy az elektrokardiogramm jellemzése, kialakulása, detektálása nem egy Arany János balladái tétel, amire tulajdonképpen a felkészülési idő által szolgáltatott 20 percben készültem fel, miközben felütöttem a szöveggyűjteményt, és olvadoztam az Ágnes asszony olvasása közben.
Szóval összefolytak a napok, vele együtt meg a szemem, az összes idegem, a vérkeringésem, az étkezésem, mindenem. Bár most azért igyekeztem jobban odafigyelni magamra, szóval ettem, mozogtam, bőven ittam tanulás közben, mégis valami végig más volt.
Ismersz, Steph – nem vagyok az az izgulós fajta. Viszont most, már karácsony más napján, a gyomrom mélyébe ette magát egy gonosz kis görcs, és nem tágított egészen addig, amíg ki nem húztam a tételt:
Folyadékok áramlása, Bernoulli törvénye, orvosbiológiai vonatkozások, meg a lézerek alkalmazásai. Na mondom rendben, lelki szemeim előtt az előző nap septiben átfutott negyven tétel kettő példánya, lássuk mire vagyok képes.
A mese? Tökéletes.
A képletek? Kiszenvedtem magamból vagy egyet… És már akkor éreztem, hogy gond lesz. Tudod, sokat építek a fotografikus memóriámra. Képleteket mindig úgy memorizáltam, hogy néztem őket vagy fél percig, elmondtam magamnak a változókat, és megmaradt egy fél évre, de aztán jött a biofizika, egy törvényben minimum hat, görög ábécé hieroglifáival jelölt változóval, és ezen csodákból egy minden lapon minimum egyszer előfordult, körülbelül 60 oldalon keresztül…
Azt hiszem… Nem, biztos… Valamit elrontottam.

Szóval ott ültem az intézet legokosabb tanárjának, és legkeményebb vizsgáztatójának irodájában, és végig hallgathattam két feleletet. Az egyik lánynak még súgtam is, mert nagy izgalmában olyan ross dolgot mondott a röntgenről, hogy a vizsgáztató inkább az iPadje bűvölésébe menekült, én meg ott lóbáltam a lábamat a várakozó széken, bízva önmagamban, meg abban a töménytelen mennyiségű mesében, amit a kihúzott tételeimhez tudtam kapcsolni…
Az előttem vizsgázók ötöst és négyest kaptak, aztán sorra kerültem én, szívemben a reménnyel, aztán belekezdtem előadni magamat.

 –  Na jó, lássuk be, ez egy természettudományos tantárgy, ezért legyen szíves, ne úgy viselkedjen, mintha történelemből felelne. – Hatalmasat dobbant a szívem, úgy, ahogy tudom, nem jelez nekem semmi jót. Tachycardia jellemző rám, ami annyit tesz, hogy a szívem nem 0,8 szekundum alatt húzódik össze, hanem szignifikánsan rövidebbnek számító, 0,6 szekundum, vagy attól kevesebb idő alatt.
Ha azt érzem: harangkondulásnyit ver a szívem, és ennek kiváltó oka nem a boldogság, akkor kezdek igazán bajban lenni.
Szóval ott ültem, markolva a szék szélét, mint egyetlen biztos pontot, ami még távol tartott az ájulástól, és fogtam az adást: tételekkel szétzilált agyamból előtúrtam az összes idegen kifejezést, és ott váltottam fel a szépen, érthetően összefűzött magyar szavakat, ahol csak tudtam. Elvégre a vizsgáztató kedvére kell tenni, nem?

 – Akkor most az összefüggéseket! – Lehunytam a szemem. Normális esetben, fehér tintával, fekete alapon izzik fel előttem a képlet, az összes indexszel, de akkor… Nem láttam semmit, csak sötétséget, és csak a szívem kínzóan gyors vágtatása dobolt a fülemben.
Azt hiszem itt párásodott be a tekintetem, remegett meg a kezemben a toll, és dobtam le a papírra.
 – Nem megy…
 – Olyan inadekvát a viselkedése… Nem kér egy pohár vizet? Ez a viselkedés rettenetesen rontja a felelete értékét. – Ha kérte volna se, tudtam volna akkor rögtön elmagyarázni a bajom.  
Most már tudom: pánikba estem. Túltanultam magam. Fáradt voltam, nagyon nagyon fáradt, és éhes, és a nem hallottam semmi mást csak a vizsgáztató cinikus hangját, meg azt, hogy mindjárt kiszakad a szívem a helyéről. Hideg veríték ütközött ki a bőrömön, és tényleg, Stephanie, tényleg nem akartam semmi mást, csak hogy hadd menjek ki abból az istenverte irodából, csak előtte hadd mondhassam el az, amit tudok, és senki, de senki ne szóljon bele!

Azt hiszem valamikor ekkor dobta be a vizsgázatatóm a kegyelemdöfést:
 - Rosszul van, vagy van valamilyen betegsége?



 

Miután erre a megnyilávnulásra csak még több könny gyűlt a szememben, és hatalmas szégyenemben már azt sem tudtam hogy pislogjak, hogy ne kezjem el a sírást, a vizsgáztató tudtomra adta, hogy az összefüggés, aminek a képlete nem jelent meg a lelki szemeim előtt, az a minimumkérdések egyike – buktató, ha szóbeli vizsgán nem tudja az ember. Nagy sóhajtások közepette lett meg a kettesem, én meg nagy zavartan, sűrű pislogások közepette távoztam, és azt se tudtam, mikor fulladjak meg.

Nagyon nagyot csalódtam magamban, Steph. Ezért nem volt karácsonyom? Ezért futottam versenyt az idővel, ezért néztem át lóhalálában mindent? Hogy utána semmire ne emlékezzek? Mégis hol rontottam el? Az időbeosztásnál…
Még most se nagyon tudom, mihez kezdjek. A kezdeti, hisztérikus rosszullétem már elmúlt, a szomorúságom is kezd úgy felszállni, mint a köd, és marad nekem az önfejűségem: akkor is megmutatom! – Igen, tudom mit gondolsz. Biofizikából mennybéli ajándék a kettes,de nem onnan, ahol én állok.
Az évközi demókból legjobb átlagot értem el a csoportunkban, mindenki az én tételeimet másolta le, és más vizsgáztatónál négyes-hármasra feleltek az átlag alapján számolt kettesükre. Én meg eljöttem a szépséges négyesemmel, úgy feleltem, mint akit fejbe vágtak, aztán most küzdök az önérzetemmel, meg a nyilvánvalóval:

Adott volt számomra egy kegyetlenül szigorú vizsgáztató, akit nem érdekelt, hogy mit tudok, mert az alapot nem voltam képes felírni, és szívfájdalom nélkül bevallom: igaza volt.
Miért is kéne elmennem javítóvizsgára? Soha többet az életben nem lesz szükségem biofizikára. Tényleg nem. Koncentrálhatnék inkább a kémiára, tizenhatodikán letenném a vizsgámat, mint ahogyan szólt az eredeti terv, aztán pihenhetnék egy hónapot… Viszont… Jaj, Steph, elárulnám magam!
Ha most ezt, így félbe… Nem is, inkább nyolcvan százalékban hagynám, akkor nem csak magamat, hanem a meg nem élt karácsonyomat, a 
nem Bencével  töltött, hanem tanulásba ölt időt, az erőfeszítésemet árulnám el, és dobnám kútba. Mama nevelt, egyszerű falusi észjárással. Ami a tied, ne hajítsd el magadtól – vagy valami ilyesmi.

Nem is beszélve az ösztöndíjról, amiről lehet, hogy pont e miatt a kettes miatt csúsznék le…

Ha most a kémiára koncentrálnék, tizenhatodikára elfelejteném a fizikát… Éppen ezért úgy döntöttem, csúsztatok. Tizedikére felvettem a második biofizika vizsgámat, a kémiát pedig egészen harmincadikáig toltam, hogy legyen időm.
 Még egyszer elmegyek fizikázni. Megbukni nem fogok, mert azt nem vagyok hajlandó, ha meg megint kettest kapok, akkor fejet hajtva elfogadom. Tekintve, hogy még egyszer ehhez a vizsgáztatóhoz nem kerülhetek, így talán még esélyem is adódik egy jobb jegy megszerzésére…
Amúgy a legszebb az egészben a családom hozzáállása. Az, hogy teljesen tárt karokkal fogadtak, hogy az ölelésükben aztán elsírhassam minden fájdalmam.

Menyustól azt vártam, hogy dühöngeni fog, és már a január harmadikai vizsgára elüldöz. Erresfel, meg sem akarja látni a biofizika könyvet a kezemben, amiből annyit tanultam, aztán mégsem sikerült úgy, ahogy gondoltam. Legalább olyan szomorú most, mint amilyen én voltam, mikor kisántikáltam az intézetből.
Mama együttérez velem. Tudja, hogy mennyire vagyok képes, sajnálja a kettest, de örül, hogy megvan. A pihenést tanácsolja, az újbóli vizsgától óvva int.
Bence egyetért velem, hogy takarodjak még egyszer vizsgázni, mert ha van a világon olyan dolog, ami miatt az ő vele töltött órák számát színte negatív számértékig csökkentem, akkor minmum maximális értékelést kapjak érte, rosszabbat egy centivel sem!
Apám pedig – egyem a húsát. Képzeld, Steph, elmesélte nekem  élete egyik nagy titkát! Hogy amikor kismotorra, életében először, tizenévesi elején vizsgázott, úgy elhúzták, mint annak a rendje, és úgy szégyellte magát mindenki előtt, hogy azt elmondani sem tudja nekem. Azt hiszem, azok a könnyek, amiket akkor sírtam, amikor ezt meghallottam, nem is értem szóltak, hanem mindenkiért, aki bármikor, bármire nagyon készült, aztán a sors pofonra fordította a kezét.

De most nagyon fáradt vagyok, Steph – és egyben, a fáradtság ólomköpenyén túl, nagyon boldog is. Nézd csak, mit kaptam egy leveledért:

Örvendezz velem. Tízedikén biophys vol.2!

Holnap pedig életem eddigi legromantikusabb szilveszter éjszakája, Bencével, egy xboxszal, két családi pizzával, és egy üveg valamivel, aminek a palackján, a százalékjel mögött áll egy x természetes szám, ami nagyobb egyenlő 40nél.

Inadekvát lesz a viselkedésem - óh, de még mennyire, hogy az lesz!

Címkék: egyetem vizsga
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 





 // Flora // Cappy // Aisha //  Ninaa // matsuket //  Ab // Katherine //
// Alamaise // 

 

A kép és dizájn-alapanyagok forrásai:
(1) (2) (3) (4) (5)

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre