Ez az egész Semmelweis-Debrecen orvosi egyetem mizéria elég hosszú gyökereket ereszt esetemben, és a történet  zsenge korom vadregényes mélységeiig nyúlik vissza, egészen általános iskola utolsó két évére, amikor ugyan mit is tehetne az ember lánya nagy 13 éves fejjel? Eldönti, hogy patológus lesz, és ennek legfőképp azért örül, mert legjobb barátnője, Stephanie is végre régészet és Egyiptom őrülete után ráállt az orvos, ha jól emlékszem szívsebész témára.

Azt hiszem ezzel meg törném a hirtelen felvett e/3-at, és folytatnám történetemet iskolák szempontjából. Stephanie szülei sajnos korán elváltak, édesanyja a fővárosba költözött, az én legjobb barátném meg mindig is egy csodálatraméltóan ambiciózus lényként élt, így kérdés nem férhetett hozzá, hogy általános iskolás ballagás után ugrik egy nagyot, és egy jó hírű, reál beállítottságú pesti gimiben folytatja tovább. Én azért ilyen merész nem voltam, mindössze 50 kilométert mocorogtam a középiskoláig, igaz azt minden nap kétszer (mert ugye bejárósság before it was mainstream), de egész sokáig tartottuk az elhatározásunkat, hogy majd ketten mi megváljuk a világot. Nagyon sok kislányos „gimi első éves hisztis-sírás” során bizonygattuk a másiknak, hogy majd a Semmelweisen! Na majd ott! Megint együtt leszünk és halál az ellenségeinkre!

Érezted te is, mi, Steph? Na jó, gyorsan visszanyelem azt a keserédes könnyes váladékot, ami a torkomra szaladt, aztán elmesélem pár szóban:
Stephnek végül nem úgy alakult az elmúlt pár éve, hogy nyugodt szívvel, és teljesítőképessége maximumában tudjon belevágni egy olyan horderejű dologba, mint az orvosi egyetem. Természetesen még mindig ez a fő célja, egyszerűen csak erőt gyűjt.

Én meg. Akárhogyan is barátnői igaz-muskétás-bajtársiasság, és előre eltervezett „ha te elrontod az emeleten, majd én csendben leszállítom a pincébe” eképzelés, lassan, de biztosan rá kellett jönnöm, gyermekkori szorongásaimat egyszerű szeretetből legyőzni, nem biztos, hogy szerencsés. Egészen pici koromtól kezdve, ózdi származásomat tekintve relatíve sokszor fordultam meg a fővárosban, és bár az évek során egészen 163 centiig gyarapodtam, valahogy még ma is ugyanazzal a zord szikársággal, mintegy rozoga majdnem-omlással borul felém egész Pest, hogy szinte csomóba szorul a gondolattól is a gyomrom. Az egész főváros kelt bennem egy bizonyos hatalmas viszolygást. Ha nem a Lánchíd vagy a Váci utca, akkor bennem van egy leküzdhetetlen, kényelmetlen feszítés, és mindig azon vagyok, hogy mihamarabb szabadulhassak abból a városból.

Igen, a szívem szakad bele a jobbnál jobb üzletekkel teleszórt bevásárlóközpontok gondolatába – lő hamisítatlan boltkóros kisasszony –, de hiába a ruhaimádat, ha egyszer belépek az Aréna plázába, és sarokról sarokra azt rettegem, hogy rám szakad a mennyezet.

Szóval Budapest a kezdetektől gyakorolt rám egy leheletnyi negatív hatást, amit amúgy nagyon sokáig rejtegettem magam előtt, és gimi harmadikig teljes mellszélességgel az előre eltervezett Semmelweis jövő mellett kampányoltam. Aztán jött gimi harmadik nyara, és egy apró, ám annál jelentékenyebb lehetőség: a DOTE egyik szakkollégiuma által szervezett nyári tábor, ami…

Nem, nem volt csodálatos, igazából két héten keresztül a mára már oly’ nagyon ismert Biofizikai és Sejtbiológiai intézet falai között nézhettem mocorgó rákos sejteket, pipettázhattam laborban, meg ilyen kimondhatatlanul drága műszerek mellett ácsoroghattam, néha tétován állíthattam a funkciójukon. Nem, nem a kutatómunka keltette fel az érdeklődésemet – mert amúgy a tábor célja a jövendő orvos-tanoncok „CSAK A LABOR” átformálása lett volna a cél.

De a hangulat. Én… Ott voltam, mint amúgy sokat látott vidéki lány, az ország második legnagyobb, sokak által poros alföldi kisvárosnak titulált helyiségében, aztán csak azt vettem észre, hogy nagyokat dobban a szívem. A klinika környéke tökéletesen összefogott, tulajdonképpen egy hatalmas, több tíz épületből álló kórháztelep, ami egy parkos környezetben üzemel, minden tömbben szépen különválasztva az oktató és a klinikai részleg. Természetesen akadnak külön oktató épületek is, de  mind-mind egy helyen, hogy maximum egy tizenöt perces séta alatt el lehet érni a telep két legszélső végéig, meg akár a kollégiumig is.

Ezzel szemben Pest: óra vége, metró, mertón Sobotta, ja oké, leszállás, rohanás, le ne késsem a kötelező szemináriumot.
Ezzel szemben Debrecen: megiszunk egy forrócsokit a világszép, tükörfalú könyvtár aljában két óra között? Meg hát! Megebédelünk nyugisan, majd amíg átsétálunk az anat intézetbe, felkapjuk a köpenyünket, hogy harmadévesnek tűnjünk? Persze .

Na jó, ez azt hiszem 1-0 Debrecen, de persze, mikor előadtam családomnak az iránymódosításomat, kaptam én a sopánkodást, hogy mert Debrecen… Azaz Debrecen Budapest helyett? DOTE a SOTE helyett? Hát normális vagyok-e vagy kipipettázták az agyam?
Mert hát a SOTE, hát az.. Hát az tudniillően főorvosképző, meg ott tanult édesanyám legjobb barátnőjének két gyermeke, akik már attól valakik, hogy túlélték a SOTE vérengző képzését… Bla-bla-bla.

SOTE. Na igen. Nem mondom, nagyon rosszul érintett, mikor Debrecen melletti döntésem végett egy második, hozzám igen közel került ember is úgymond elszakadt tőlem. Nehezen törődtem bele, hogy a középiskola során igen-igen hozzám nőtt, orvosis rajongásomat osztó, és egyébként utolsó másfél évben padtársam barátnőm rákövetkező évben pesti patkányként él tovább, én meg...

Igazából, mehettem volna a SOTE-ra, 449 pontot kapartam össze magamnak, és emlékszem, a fenn említett barátnémmal a sorrendvariálás lehetőségének utolsó napján telefonon próbáltuk rászedni a másikat a módosításra, de nem… De nem. Mind a ketten elég makacsok voltunk-vagyunk a saját célunkhoz, elképzeléseinkhez.

Két barátnő – ország két vége. Így keletkeznek a kilométer hosszú telefonszámlák – és a lelki nyugtatások.
És azt hiszem itt következik az erős Debrecen kampány, ahol taglalom végül is miért nem bánom, mármint egyáltalán, egy hajszálnyit sem, hogy nem SOTE

Adott egy alapszituáció: este fél tizenegy, előtted az anatómia, (mi más?) és egyszerűen nincs, azaz NINCS több ingerenciád az éppen tanulmányozás alá vett ér ötödik elágazásának lefutását is nyomon követni, jegyzetelni az izmokat, amit átfúr, ami alatt fut, ami ideg végigköveti… Egyszóval nyah, agyfasz, és mit tehet ilyenkor a lelkes orvostanhallgató? Nem, nem a szerelmét hívja fel, mert szegény fiú orvosihoz,mint Makó Jeruzsálemhez (egyéb iránt imádjuk érte), nem tud megnyugtatni azzal, hogy: „de te ezt úgyis tudod”. Nem. Nem tudom. És ha még egyszer ezt mered mondani, kirágom a szívedet! Nem vicc.

Második opcióként édesanya sem hívható – az ő tromfolással egybekötött,” tanulj halálig, mert megöllek” szavai sem igazán az a kimondottan lelki balzsam, mi marad? Hát persze, hogy a SOTÉn „üdülő” barátné. Na majd ő!

Szóval hívom én a barátnőmet, mert ugye a SOTÉsok hajnalig nyomják a tanulást.
Kérdezem én, mi út van?
Mondja erre barátném, hogy majd meg hal,
mondom: én is.
Erresfel kérdezzük: hát te mié akarsz oly’ nagyon meghalni?
Hát… A sok telefonos tapasztalatok miatt mindig én kérdezem előbb, hogy meghalljam, neki milyen rossz. Mert én akármilyen rosszul, pocsékul, kibírhatatlanul, elviselhetetlenül érzem magam Debrecen az okos egyetemén, készpénznek vehetem, hogy a SOTÉn még minimum ötször rosszabb a szituáció. Az a hely… Azok a tanárok… Az a vizsgarendszer.

Gondolom ismerős a Sztahanovista mozgalom kifejezés, kb. ebben az elvben nyúzzák az ott senyvedő diákokat. Olyat, hogy kiváltható vizsga? Hírből sem ismernek. És nem az a halál-komoly  vicc, hogy  első félévben szociológiából kell vizsgázniuk, hanem az, hogy e mellett még van 5 másik vizsga, köztük az anatómiával, ami… Ne kelljen hosszan részleteznem.

Mindezzel nem azt mondom feltétlenül, hogy a DOTE – hej, de könnyű egyetem, aki csettintésre szeretne orvosi diplomát, az csak ide jöjjön. Nem, az menjen Pécsre. (Igazából, valószínű ott sem sokkal könnyebb) A helyzet Debrecennel az, hogy Pesthez viszonyítva máshogyan súlyozzák a tantárgyakat, és valóban, néhol hallgató-barátabb az oktatás, néhol viszont nem.

Példának hoznám fel a biofizikát. Nálunk egy félév, Semmelweisen két félév, első év végén szigorlattal, összességében vizsgálva az anatómia tárgy elosztását, azt mondom: egységes szigorúsági szinttel kombinált tárgy.
Második példám a kémia: DOTE: itt van két könyv, szumma 680 oldal. Tanuld meg. SOTE: itt van 60 oldal többválasztós teszt. Ebből lesz a vizsga. – Bitch please…
Harmadik példám: Sejtbiológia. DOTE: véresen komolyan, külön szakosodott intézettel. SOTE: integrált tantárgy, valami kémiával, ha jól tudom.

Összehasonlítva a két egyetemet, azt mondanám… Légkörileg, csapatépítési szempontból, hallgató-barátsági szinten a DOTE valóban könnyebb. Kevesebb a diák, könnyebben kialakulnak a barátságok, a 10 csoportra osztott évfolyam csoportjai olyan egybetartó, igazi osztályok, amiről nem igazán hallok a pestiektől.

Tanulmányilag nem kapunk kevesebbet a SOTÉnél, néha talán többet is. A kiváltható vizsgáknak nem az a célja, hogy lazulni engedje a hallgatót, hanem, hogy jobban be tudja osztani a képességeit.
Pl. SOTE: Ha nekem hét hétre van hat vizsgám, közte anatómia szigorlattal, akkor lefogadom, hogy a hetedik hét végére már csak derengeni fog az idegek lefutása, holott ha nem is a sejtosztódást, de az anatómiát azt tényleg tovább KELL vinni a következő félévre, tudással, mindennel.

Debrecen úgymond lehetőséget ajánl az élet megkönnyítésére, és díjazza a folyamatos tanulást, így például az idén kiváltottam a genetikát, a molekuláris biológiát, az anatómiát. Az átfedések miatt a két molekuláris tárgy súlyozottan megmaradt, a felszabadult időmben pedig nyilván át fogom ismételni az ez évi anatómiát.

SOTÉs barátnőm meg: gondolom most úgy leheli ki a lelkét, mint egy olimpiát nyert futó, a rekordkönyvbe bekerült sprint megtétele után. Mert tényleg eszméletlen teljesítőképesség és lelkierő kell a SOTEhoz.

Számomra viszont sokkal többet ér viszonylag nyugalmas debreceni lét, poros kisváros ide vagy oda.

Összefoglalva:  ezt a diplomát tényleg nem ingyen adják, akárhol is tanulsz, vért kell izzadni érte, így vagy úgy. Vagy a hajrá miatt, vagy a mikroszkópikus szintig való merülés miatt.
Szerintem, válassz beállítottságodhoz mérve, és akkor nem lesz semmi problémád :)