Tudod, vannak ezek a méla eszmefuttatások, amik rendszerint azzal a szinte kőbe vésett, misztikus szavakkal kezdődnek: Mi lenne ha?

A mai nap én ezt így folyattam: Mi lenne, ha bárkit választhatnék legjobb barátnőmnek? Aztán persze meglódult a fantáziám, pörögtek az ilyenkor szokásos oldalak a képernyőn, általam imádott parfümreklámok – mert mániákus rajongója vagyok ezen művészileg kivitelezett másfél perces csodáknak, mert egy igazán tökéletes illat megérdemli az efféle körítést, ami amúgy egy igen veszélyes ága az iparnak. A ló gerince keskeny, az igazi műalkotás és a giccses klisé túloldal pedig merészen közel.

Szóval még eleinte kapásból felsoroltam az általam oly nagyon kívánt barátnőket, akikkel amúgy gondolatban minimum a filmbeli szerepük során folyékony párbeszédet folytatok, úgy kellett rájönnöm, hogy nem, ez nem egyszerű „de jó lenne” felindulás. Ez amolyan vágy, afféle tompán sóvárgó fohász, ami sosem válhat valósággá, többnyire azért, mert barátnőmnek szemelt áldozataim igazából csak fikciók, vagy amúgy már rég meghaltak, meg aztán közös nyelvet sem beszéltünk.

Morzsolgatva magamban ezen érzelem savós, nemtelen gócát, mind apróbb darabokra szedve szét az egységet, egyre tisztábbá kristályosodott némely tétova, mindennapokban is megélt reakcióm. Volt már veled is, Steph, hogy meg akartál csókolni? Semmi hátsó szándék, nem kívánlak, bár természetesen szépnek tartalak; egyszerűen csak szájon szerettelek volna csókolni, mert egy igen tömény érzelmekkel átitatott pillanatban így tudtam volna a leginkább kifejezni, mennyire is szeretlek.

Mikor Bencének említettem, persze kinevetett, és engedélyt adott, feltéve ha a szigorú HD minőségben készített felvétel hozzá is eljut, avagy premier plánból nézhet. Miután kiegyengettem a pornófilmes kesze-kusza ágat próbáltam megkérdezni tőle is, hogy néha, vagy egyáltalán valaha érzett-e már késztetést arra, hogy megcsókoljon, vagy bármilyen külsőleg szexuális töltöttel égő, belülről egyszerű, fénytiszta érzelmet kifejezni kívánó gesztussal illessen bárkit – rajtam kívül. Legyen az lány vagy férfi, de inkább férfira lettem volna kíváncsi, mert tudom, a lassan nővé érő lánytestek, amik korosztályában körbeveszik inkább merev kívánalommal töltik el, főleg azokon a három heteken, amikor nem tudok hazajönni Debrecenből.

Szóval Bence nézett rám a maga tengerzöld tekintetével, majd jelentőségteljesen a halántékához emelte a mutatóujját, miközben élveteg félmosollyal az arcán, szabad kezével rálökött az ágyra:
 – Mára ennyi elég volt.
 – De nem szerettél volna tényleg, soha de soha megcsókolni egy fiút vagy egy lányt, csak azért mert abban a pillanatban úgy érezted, így szerethetnéd a legjobban? Mindenféle hátsó szándék nélkül?
Bence nem.
Ő aztán.
Hihetetlen mindennapi ember, a gyakorlatban nézve.

Nem tulajdonított amúgy ennek nagyobb jelentőséget; tudta már amúgy is, hogy úgy járt velem, mint minden elsőre választott kedvencével. Az első kutyája idegbajos, az első macskája kényszeres kamikáze, az első szerelme enyhén lökött – most ha még néha rájön a kanosság, csak érjen haza időben, vagyis valami ilyet láttam az arcára kiülni.

De az igazság az, hogy nem erről van szó. Igen, nagyon sokszor tört már rám ez a kényszer – aminek természetesen mindannyiszor ellenálltam –, és míg először furcsán ízlelgettem, legutóbb, épp félig csiccsentett állapotomban meg is mondtam az éppen velem beszélgető leányzónak, mit gondolok, és hogy most olyan jól eldumáltunk a világ mély-sötét-művész dolgairól, hogy akkor én most úgy megcsókolnám. És értette! És értette!

Ez is csak egyféle ösztön lenne? Ösztönös vágy a gyengédségre, és az érzelmek kifejezésére? Ahogy haladtam a bennem körvonalazódó top10-es „barátném lenne ha…” lista összeállításában, lassan de biztosan fogalmazódott meg bennem a tény: azokat az embereket szeretem a legjobban, akikbe minimum egyszer, egy pillanatra beleszerettem – de akkor halálosan.

Azt hiszem, ezekben a pillanatnyi szerelem pillanatokban fogan meg az a tompa vágy, ami borzongó-kellemes, az összes rossz módon.

1.  Bellatrix Lestrange
   

Először is: le kell szögezni, hogy már maga a fikció is zseniális volt, de. DE. Mindehhez hozzáadni azt az észveszejtő tehetséget, akit a világ Helena Bonham Carterként ismer, na az egy olyan frenetikus döntés volt, mint Heath Ledger-Joker, vagy Jhonny Depp-Jack Sparrow. Tökéletes.
Ez a nő – és vele együtt a karakter – olyan hihetetlenül erőszakosan gyönyörű, hogy képtelen vagyok úgy megnézni egy jelenetet is, hogy ne rázzon ki tőle a hideg. Ahogy az állával irányítja az egész színt, ahogy egy szemöldök rángásában benne van mindaz a dominancia, ami egy nőbe beleszorulhat. Ugyan ki ne akarna vele kéz a kézben halálfaló lenni, és szebb napokon elbeszélgetni vele Voldemort nagyúr valaha megélt fekete hajú szépfiú napjairól?
Nekem akkor lopta be magát a szívembe, mikor megölte Sirius Blacket.

2. Amelie Poulain

Éles váltás, minden tekintetben. Míg úgy gondolom, hogy Belleatrix Lestrange HBC-nek az egyik legszebb kiadása, addig szent meggyőződésem, hogy Amelie Poulain Audrey Tautou egyik leginkább groteszkké tett figurája, már ami a külsőt illeti. Ez a karakter már az első öt percnél megfogott, az orgazmusos mondatával megvette a figyelmem, majd a zöldségárusnál úgy éreztem, hogy most odalépek hozzá, és jóóóóól megölelem. Hát hogy lehet valaki ennyire tisztalelkű és szépséges teremtés? Sehogy. Mert csak egy karakter.
Szóval Amelie a lány, akin kiélném az összes anyáskodós érzelmemet, a sok ölelést, buksi-simogatást, ölbe húzott ringatást, és persze a végtelen-végtelen, éjfélkor kezdett, hajnalba nyúló meséimet férfiakról, nőkről, boldogságról, életről…

3.       Freja Beha a Valentina by Valentino reklámból

Ez a reklám egy életérzés, a vadóc, előbb meztelenül az asztalon, majd két szexi francia hapsival egyszerre szobára menő királykisasszony szerepébe pedig úgy beleillik a nádszál karcsú modell, mint annak a rendje. A reklám kötelező darab, az alatta szóló klasszikus Paolo Contre szám hallatán önmagától kéreczkedik táncra az ember lányának a lába, és ugyan kivel, ha nem Freja Behával, aka Valentino Valentinájával vágnánk bele egy fergeteges éjszakába, ahol természetesen annyi pénzt költhetünk, amennyit nem szégyellünk, mert a család kőgazdag, ja és titkosrendőrséggel kerestet. Reggel természetesen a derengő-deres barokk reggelben suhannánk kézen fogva, mint két igazán badass tough girl, ja és természetesen egy áttetsző belebújós kis alig-ruhán, és egy pár csepp isteni gőzű parfümön kívül semmi más sem lenne rajtunk.

4.       Audrey Tautou a Chanel No5-ös reklámból

Azt hiszem, Agatha Christie után szabadon, minden olyan lelkes kis író-kezdemény az Orient Expresszen eltöltött órákra vágyik, aki valahol mélyen dédelgeti magában egy sikerregény reményét. Audrey Tautou és a Chanel No5-ös reklám megnézése után viszont csak ültem egy helyben öt ujjam körmét ellentétes felkarom húsába vájva, és nyüszítettem egy pár percig.
Éjszakákon át akarok beszélni az ilyen első látásra végzetes szerelmekről, ilyen nőkkel, akik képesek ezek megélése. Örökre.
Amúgy pedig nem tudok úgy belekezdeni ebbe a reklámba, hogy ne nézzem végig mind a négy percet. Amikor kihajol az ablakon, és elkezdi fújni a haját a szél... Na, azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor először hatalmasat dobbant a szívem. A zárójelenetben viselt feke te jumpsuit pedig álmaim egyik feketéje.

5.       Maleficent,Angelina Jolie alakításában

Ms. Jolie már önmagában is magnificent, de ezzel a tündérmesei karakterrel párosítva valami olyan tökéletes egység, mint a Bellatrix Lestrange-nél már említett örökzöldek.
Amúgy világ életemben vonzódtam a sötét boszorkányokhoz, akik nyilvánvalóan azok a királylányok, akiket nem jött el megmenteni a herceg, vagy éppen a legjobb barátnőjüket mentette meg, és ezért a borongós attitűd. Nos, Maleficent. Azt hiszem, feketébe bújva járnám vele a sűrű sötét erdőket, igazságosztót játszva minden egyes kényes királyfi lakta tanyánál.
 

6.       Cercei Lannister

Ez a nő. A könyvben gyűlöltem. Nyilvánvalóan azért, mert van egy beteges vonzalmam a tiltott szerelmek felé, és egyszerűen gyönyörűnek tartottam, amit ők ketten az ikertestvérével leműveltek, igen, a maga betegesen undorító műfajában tökéletes volt ez a kapcsolat. De aztán úgy a negyedik kötet vége felé ez a… Ribanc olyan nyomorultul kezd viselkedni az amúgy kalapemeléssel minimum jutalmazható jellemfejlődésen keresztülment ikrével, hogy azt hittem megölöm a sorok között.
A filmben viszont.
Lena Headey, egy nagyujj-mutatóujj összetapasztásra lehelt cuppanós csók. I’d like to bitch around Westeros with her. Forever, and ever.
 

7.       Coco Chanel

 

Forradalmár – és ebben a jegyben még az amúgy általam elítélt, fiúsan rövid bobjával is egyet értek. Ez a nő minden olyat megtett, amiről más csak álmodott, és még mielőtt belekezdenék egy ide nem illő, és cseppet sem méltón összeszedett ömlengésbe: én őt szeretném édesanyámnak, de minimum a nővéremnek. Lehetetlen nem példaképpé emelni.
 

8.       Léa Seydoux a Prada Candy reklámban

Akad bennem egy egészségtelen fenntartás a szőke nők irányába, de az a reklám a maga nem egész egy percével, bitang pusztulatos francia akcentusával, kapkodó képeivel, a kivillanó rózsaszín bugyival, a kívánt tánccal olyan tükröt tartott elém, hogy amúgy is függővé váltam volna, de a második „I don’t care”-nél teljesen beleszerettem a filmbeli szőke nőbe. Azt hiszem, megint le akarom vágni az amúgy már mellig érő, frufrunak szánt tincseimet szemöldököt súrolóra…