Steph, egy héttel a gólyabál előtt igencsak kusza kérdésekké gabalyodott össze minden gondolatom. Félre ne érts, nem a keringő miatt idegeskedem. Mindig is szerettem táncolni, roptam is nyolc évig, ha valamivel, hát akkor a keringőzéssel semmi de semmi baj nem lehet.
A problémám az után kezdődik, miután le fog kerülni rólam a fehér egyen-menyasszonyi ruha.
Mert az ugye tiszta sor, hogy a szüleim eljönnek megnézni, legeltetik a szemüket a Kossuth díszudvarán, amelyet a HÖK majd Monte Carló-i kaszinó stílusába fog öltöztetetni, olvadoznak egy picit pillantásnyi idő alatt egyetemistává cseperedetett gyermekükön, majd szépen megsimogatják a buksimat és veszik az irányt hazafelé. Én pedig maradok, és partulok, igen-igen keményen – túl egy megerőltető kémia zh-n mit is tehetne az ember lánya?
Azt is tudom, hogy kivel fogok leginkább bulizni: Bencével, életem aktuális szerelmével.

A probléma csak egy valami: nem tudom sírjak-e vagy nevessek.

Ismersz, Steph. Mindenkinél jobban tudod, hogy mennyit jelent nekem Bence, így evidens, hogy fel sem merült a kérdés, még szeptember elején:
 – Ha lesz gólyabál, velem jössz! – Eme kijelentésem viszont a mai napokban csúf, ködös árnyékot vet a jövőmre.
Nem vagyok biztos benne, hogy Bencének ott a helye a gólyabálon – akármennyire szemtelen kis szukának érzem magam e miatt, legalább Neked, Steph, legalább Neked muszáj bevallanom.
Imádom azt a fiút. Ővele el tudok képzelni olyan jövőt, amibe senki más arca nem férne bele, erre egy egyszerű egyetemi hacacáré, tulajdonképpen csak elméleti lebonyolításába is beletörik a bicskám.
Vegyük csak sorjában a történéseket!
Bence ugye a szüleimmel utazna fel Debrecenbe, ami egy alapvető frusztrált hangulatot jelent. Mind a szüleimnek, vagyis inkább Menyusnak, de különösképpen Bencének. Apukám érinthetetlen ebből a szemszögből, a maga föld felett lebegő életvitelével, meg se érinti őt amolyan valóságos tény, mint hogy Bence a hátsó ülésen gubbaszt. Na de Menyus?
Hogy is mondjam, hogy diszkrét legyek? Mostanában nem igazán felhőtlen a viszony Bence és édes szülém között, de tudom, hogy elég intelligensek ahhoz, hogy megfelelően kezeljék azt a két és fél órás utat, amíg a kocsi legördül az ózdi hegyek közül a debreceni síkságra… Lemegy a keringő, mindenki boldog, utolsó bájmosolyok,  szüleim el, és én megkapom életem párját, egy eléggé leszedált, érzelmileg felkavart állapotban. Tudom, hogy Bence tisztel és szeret enegem, és a gólyabált, mint eseményt, amely nagyon fontos nekem, annyira, hogy rendezze zaklatott vonásait, és másra ne is koncentráljon, csak rám, és arra, hogy boldoggá tegyen életem egyik mérvadó estéjén. 

El tudom képzelni magunkat, ahogy ott állok vagy a piros, vagy a fehér ruhámban – mivel még MINDIG nem döntöttem el melyiket veszem fel –, ott lesz az én egyetlen Don Birkim is, nyalnivaló öltöny együttesben, és igen, mindennek nagyon tudnék örülni – legpontosabban végzett számításaim szerint körülbelül másfél óráig.
Ebben a másfél órába a keringő, az élőzene, a hallgatói fogadás árába belefoglalt étel és mértéktelen mennyiségben fogyasztható sör és bor is benne foglaltatik, de jól tudom, még akkor is, ha Bence életem párja, hogy egy idő után az egyetemi barátaimmal is szeretnék egy jóféle partit csapni….
És ez az a pont, ahol elbizonytalanodok, és kellemetlenül megszorul bennem valami ádáz kétely pocaktájon.

Bence ugyanis senkit nem ismer az egyetemi barátaim közül.

Névről hallott mindenkiről, de igazából sose az érdekelte, hogy milyen emberekkel töltöm az időt. Ha valamelyikkel bajom akadt, szívesen, türelmesen meghallgatta pici szívem panaszát, majd felajánlotta mind a jobb mind a bal öklét, problémám rendezésére, de igazából hétvégente annak örül, hogy együtt lehetünk, és magasról tett a többire.
Viszont jövő hét szombat lesz az a nap, amikor többé nem tehet magasról ezekre a tényezőkre. Jövő hét szombat pedig szélsebesen robog felénk….

Nem mintha félteném Bencét. Ha valaki könnyen ismerkedik, akkor az ő. Hatalmas társasági ember, egy kedves arc, aki rögtön képes belopni magát a csapat szívébe – nem úgy, mint én vagy Te, igaz, Steph? Itt merül fel a kérdés:
 – Mégis mitől félek?
Végül is töménytelen bor és sör áll majdan a rendelkezésünkre, ami még a legantiszociálisabb emberek arcára is mosolyt varázsol, mégis mi aggódni valóm akadna egy olyan ember mellett, aki teljesen józanon is elvarázsoló?
Azt hiszem, a válasz az, hogy rettegek attól, hogy Bence rosszul érezze magát. Hogy rosszul érezze magát az én frusztráltságom miatt, ami azért alakulna ki, mert nem akarom őt ismeretlen emberek kereszttüzébe dobni. - Istenem, annyira hülye vagyok, hogy ilyeneken gondolkodok! 
Egyik felem szinte ordít a tutyi-mutyi másikra, és ujjal mutogat:
- Te hülye, ha így állsz hozzá, naná, hogy minden rosszul fog elsülni! Senki de senki máson nem múlik, hogy hogy érzed magad, csak és kizárólag rajtad!
Erre csak a nyakát húzza be megszeppent, aggodalmaskodó énem, és nagyokat pislogva mered maga elé.
Annyira érzem, hogy felesleges dolgokon pörgök be – hiszen az idő mindenre gyógyír, és én nekiállhatok egy mérnők pontosságával megtervezni a gólyabálom estéjét, valószínű olyan ember feletti tényezők, mint a Véletlenek, vastag vonallal húznák keresztül a számításaimat.
Nehéz megkeresni az igazi okát, mégis mitől tartok ennyire. Azt hiszem, talán a miatt szorongok, mert még mindig nem találtam meg azt a társaságot, akik körében száz százalékosan fel tudnék oldódni. És félek, hogyha egy ilyen rangos eseményt csak és kizárólag Bence társaságában töltenék, akkor még jobban elszigetelném magamat tőlük.

Megdöbbentő milyen hülyeségeken gondolkodik el az ember lánya, igaz?
Mert a másik oldalon pedig látom az összes pozitívumot is: a romantikus lassúzást, a finom ételeket, és a körfolyosó beugróiban eldugott kanapékon való összebújásokat. Látom, hogy milyen jól fogom érezni magam, sőt azt is el tudom képzelni, hogy Bence megtáncoltatja az aznap este megismert csoporttársnőimet.
El tudom képzelni, óh de még mennyire el tudom, hogy valamikor hajnalban gyalog megyünk haza, és az úton rengeteget nevetünk. Aztán lefekszünk, másnap pedig valami isteni reggelit készítek.

Tudom, hogyha Bence nem jönne, akkor a gólyabálom nem lehetne igazán tökéletes.
Viszont azt is tudom, hogy ez az egész: hogy igazán jól érzem-e magamat, vagy sem, nem áll vagy bukik senki máson, csak és kizárólag rajtam.

Szoríts nekem, Steph!
Majd mesélek :)