De a jó hír az, hogy nem dőltem össze, és áll még az én kis tudástornyom, de kezdem az elején, nevezetesen a naptól mikor is nyakamba vettem a negyed országot, és miközben gurultam lefelé Debrecen az tudományos városába, azt sem tudtam hogyan helyezkedjek azon a fél méterszer fél méteres ülésen, hogy a sejtbiológia könyv képe a legjobb szögben essen a retinámra, és még a nap se süssön kormosra.

Olyan furcsán jó érzés töltött el, mikor beléptem az albérletembe, amit nehéz szavakba önteni. Úgy éreztem, amíg sebtiben kipakoltam a bőröndömet, hogy az otthonom bővült egy szobával. Merengős mosollyal az arcomon hordoztam körbe a tekintetem a szobám négy falán, és az örömködés pár percében még a vizsgaidegbaj miatti érgörcs sem környékezett.

Azt, hogy mégis mennyire izgultam, mennyi mindent szerettem volna pár óra leforgása alatt átismételni, hogy mindezek miatt hányszor hívtam fel a velem együtt vizsgázó csoporttársamat, Nem-Te-Gábort, csak azért, hogy végre ne az erkélyi alkonyatnak, hanem valami élőlénynek fossam a szót, és aztán mindezek után milyen rosszul tudtam forgolódni, nem részletezném. Mindenki érzett már hasonlót, szerencsés esetben legelőször az érettségi szóbeli napja előtt, így azt hiszem nem kell nagy képzelőerő az állapotom megértéséhez ha azt mondom: anafázis promóciós komplex.

Így virradt fel a vizsga napja, és így ültem be írásbelire, mivel is adott 'A' és 'B' rész. 'A' rész 20 pontos kis csekélység, aminek megírására 10 perc áll rendelkezésre, és melyből ha 14 pont nincs teljesítve, akkor már kapásból megbuktál, de ha túlélted az 'A' részt, és az egész dolgozaton elért eredményedhez hozzáadva az év közben szerzett plusz pontokat 75%on felül teljesitesz, akkor vagy megbékélsz a hármassal, vagy mész és szerencsét próbálsz a szóbelin. Reggel kilenctől írtunk, majd az írásbeli eredményének hirdetését délután négyre tűzték ki, mindezek után pedig a szóbeli eljövetelét vártuk.

Éppen ezért a köztes időben elvonultam az albérletembe, aludtam vagy két órát, majd felkaptam a szóbelire szánt fuxaimat, és szép szoknyámat, majd az egészet megkoronáztam az egyik kedvenc fekete szalagszandálommal, és már neki is vágtam annak a csekély 10 perces sétának, ami a bérletet összeköti az egyetemmel, mikor fejen vágott a felismerés: nem számoltam a hatalmas meleggel, és azzal, hogy mind e miatt úgy fog izzadni a talpam, hogy az egész lábam minduntan úgy fog előre csúszni a szandálban, hogy a laza 10 perces sétát 30 perc szenvedésként éltem meg.

Amolyan 'walk of shame' stílusban botladoztam végig az utcán, minden járókelő: "szegény hülye tyúk, minek vesz fel magassarkút, ha nem tud benne menni" pillantásával kísérve, pedig tudod, Steph! Te aztán tényleg tudod, hogy a tánc miatt már nyolcadikos koromban tisztességesen tudtam magassarkúban akár futni is, meg aztán, mivel melletted meg Bence mellett folyton valami alulfejlett törpének tűntem, így elég gyakran viseltem is... Na de ez a harminc perc...

Már a felénél ott tartottam, hogy a következő biciklist leszólitom, hogy adok két ezer forintot, csak vigyen be az ÉTKig. Normál esetben Debrecen zsúfolásig telt egyetem felé száguldó, biciklistákkal, de miután megfogant bennem eme elhatározás, még a környéken se lehetett hallani egy árva kerócsengő halk neszét sem.

Mikor végre elértem a célomat, a bemutató termet, akkor már arra jutottam, hogy inkább mezítláb fogok bemenni vizsgázni, mintsem abban a csodálatos cipőnek álcázott átokban, na ekkor, egyik csoporttársam elejtett megjegyzéséből kiderült, hogy az albérletben hagytam... Nemcsak a saját, de az egyik csoporttársam rám bízott indexét is. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor azt hittem: sírva fakadok.

Taxiba be, cipőt le, mezítláb fel a másodikra, index, váltócipő, vissza az egész, és, és... Én nem tudom milyen 'gazdag apuci bedugta szegény hülye picsát az egyetemre' tipusú lánynak nézett a söfőr, de, tudod mit, Steph? ... Nem is érdekel. Végül megpillanthattam a falra kifüggesztett összesítőt: Isteni közbenjárásnak, és valami furcsán szerencsés csillagzatnak hála, 93% körül sikerült teljesítenem.

Örvendezve vártuk Nem-Te-Gáborral a sorsunkat a szóbelire, mikor egyszer csak isten hangjaként érkezett az ige: ma már nem szóbelizhetünk, mert nincs benn tanár...

Leforrázva, hatalmasakat, lehetetlenséget sejtve pislogtunk, miközben próbáltuk elmagyarázni pusztán azzal, hogy az ország két másik végében (Ózd és Budapest) lakunk, hogy amúgy annyira elegünk van ebből az egész sejtbioszból, hogy már két napja azt sem tudjuk hogyan toljuk be még több infót abból a 800 oldalas könyvből, hogyha most azonnal nem engednek minket szóbelizni, akkor helyben harakirit követünk el. Mert mikor van a következő időpont? Jövőhét kedden. Aha. Jövőhét szerdára már másik vizsgát vettünk fel.

Szóval álltunk ott az indexünket szorongatva, a dolgozatból megajánlott négyesünkkel-ötösünkkel, és vártuk dacos ragaszkodásunk feleltért futott eredményét. Igazából már ki sem akartuk dolgozni a tételt, mind a ketten annyit tanultunk, hogy 10 perc alatt lefeleltünk volna, csak hogy végre vége legyen.

Látva mesebeli elszántságunkat, nagyokat kuncogva azon, hogy milyen kis céltudatosak vagyunk, legutoljára már csak intettek, hogy menjünk, megkérdezik Panyi Gyurit, hogy lefeleltet-e.

Steph... Emlékszel, mikor életem első egyetemi vizsgájára kettest, meg egy megalázását kaptam egy moderálhatatlan férfi állattól, és mikor sírástól remegő viszláttal elhagytam a termet, csak abban reménykedtem, hogy soha többet nem hallom a nevét? (ha te is újra szeretnéd élni az élményt, itt megtalálod az ezt taglaló levelet) Éreztem a hátam mögött lecsapó mítikus villám elemi erejét, és gondolkodás nélkül, magátol nyílt a szám:
- Akkor jövök jövő héten.

Olyan jót nevettek rajtam, hogy vègül Goda Katalin - akinél való felelésért, amúgy azóta könyörgöm, hogy kezembe vettem a sejtbiosz könyvet -, felajánlotta, hogy holnap reggel fél kilenctől számot adhatunk nála a tudásunkról.

Nem-Te-Gáborral megittunk egy hatalmas üveg, hideg sört az anatintézet előtt, miközben ki beszéltük minden fájdalmukat, és megmentettem egy lepkét. A napot megkoronázandó pedig még a vacsorának szánt mirelit pizzám is odaégett.

Amúgy ötösre feleltünk. Mind a ketten. És még TDK-zni is hívtak.
!!FUCK OFF CELLBIOLOGY!!!