Öt perc tanulás-nyavalygás-összefoglaló, aztán rátérünk a lelki eledelre, jó?

Szóval hármas a megajánlott jegyem molekuláris biológiából (két dolgozatot írtunk az évben. Egyet a Medikus Kupa keményen átbulizott, és óraátállítással egybekötött hétvégéje után, tulajdonképpen hajnal hatkor, a másikat pedig az utolsó héten, de úgy hogy: hétfőn embriológia, kedden anatómia (koponya), szerdán molekuláris biológia. Ezért inkább azt mondtam, hogy köszönöm a lehetőséget, de azért kaptam egy hármast)

Na ad nekünk ez az istenáldotta egyetem egy olyan lehetőséget, hogy elmehetünk egyszer javító vizsgára, egyféle biztosítékkal, miszerint nem veszik el a véres verejtékkel megszenvedett megajánlott jegyünk, ami ugye nekem hármas, ami csúnya-csúnya, de még így is 4,67 az átlagom. A vizsgafelvétel reményekkel teli estéjén úgy gondoltam, hogy elég lesz nekem molbioszra a sejtbiológia utáni hat nap, de ugye mint az az előző levelemből is kiolvasható volt, elég érdekesen álltak össze a csillagok, így nem hat, hanem végül négy nap állt volna a felkészülésemre, abból a négy napból is egy 16.-a, a születésnapom. Szóval… Igen, igen haladtam, minden nap átnéztem hét előadást, de már tegnap este éreztem, hogy ez így valahogy nem lesz a legjobb.

Mert annak mi értelme, hogy szenvedve-kényeskedve még a születésnapomat is áttanulom, aztán a végén írok egy hármast? Se előre, se hátra, aztán mégis rosszul esne. Szóval kezembe vettem a laptopomat, és hoztam egy igen felnőttes döntést, miszerint eltoltam egy héttel a vizsgát. Végül is, ha már csinálsz valamit, csináld jól, vagy sehogy.

Gondolom, Steph, mennyire eleged van abból, mikor egyszer csak – szinte csettintésre –, elhallgatnak a levelek. Remélem tudod, hogy ezen hallgatások a legjobb meggyőződésem miattiak, és egyáltalán nem a kedvtelenségből fakadnak. És… Most is mennem kell, nagy családi születésnap ebéd.

Jelentkezem!